Belföld

Átvágták a magyarokat?

2,8 millió ember döntött az állami nyugdíjrendszerbe való visszalépésről. Ráfáztak.

Elveszíti jogosultságát az állami nyugdíjra az, aki úgy dönt, hogy magán-nyugdíjpénztári tag marad. Ezt 2010. november 24-én a kormányülés után mondta a nemzetgazdasági miniszter, Matolcsy György. 2,8 millió polgár döntött úgy, inkább választja a biztos állami nyugdíjat, mint a csökkentett ellátást. Minden jelenlegi magánnyugdíjpénztár-tagnak járni fog a teljes állami nyugdíj, függetlenül attól, március végéig visszalép-e az állami nyugdíjrendszerbe – állította a Népszabadság megkeresésére a Nemzetgazdasági Minisztérium. Ahogyan mi is beszámoltunk róla, ez sokkoló üzenet annak a mintegy 2,8 millió volt pénztártagnak, aki azért lépett vissza az állami rendszerbe, mert attól tartott, elvész jogosultsága.

102 000

Most viszont alig több mint százezer ember dörzsölheti a markát. Ők azok, akik maradtak a magán-nyugdíjpénztáraiknál. Igaz nekik is tenniük kell érte, hogy a pénztárak túléljék a mostani helyzetet. Pedig amikor erről kellett dönteni, úgy szólt a jogszabály, hogy ha majd nyugdíjasok lesznek, büntiből csak a járandóságuk 76 százalékát kaphatják. Péter is pont ettől ijedt meg. Azt mondja, a feleségével napokig tanakodtak, mi legyen a pénztári vagyonukkal. Aztán hasonlóan 2,8 millió másik magyarhoz a teljes nyugdíjat választották és beléptek az állami rendszerbe.

2 800 000

A híreket nézve azonban, az árufeltöltőként dolgozó 46 éves férfi, ahogyan ő fogalmazott bepipult. „Ha tudom, hogy mégis teljes nyugdíjra leszek jogosult akkor bizony nem lépek át.” Péter felesége az ING kasszatagja volt. Az évek alatt 2,2 millió forintja gyűlt össze. 77 ezer forint reálhozamot vehetett fel. Most ő is bosszús. Azon gondolkodik, hogyan lehetne a szerinte nyilvánvaló átvágást orvosolni. Szabó Tibor ügyvéd nem sok jóval kecsegtet. Nagyon közérthetően fogalmazva bárki besétálhat a bíróságra és bármilyen ügyben kérheti sérelme megállapítását. Ebben az esetben szerinte a gazdasági minisztériumot kellene perbe fogni. A jogász szerint azonban szinte biztos, hogy nem nyerünk a bíróságon. Itt azonban ez nem is olyan rossz. Mert ha már van egy ilyen végzésünk, akkor ezzel már fordulhatunk az Alkotmánybírósághoz (AB).

Alkotmánybíróság

„Az alkotmányjogi panaszra elsősorban akkor van lehetőség, ha az indítványozónak az Alaptörvényben biztosított alapvető jogát bírósági döntéshozatal során sértették meg” – ez áll az AB honlapján. Ennek alapján lehetőségünk van egyéni jogsérelem érvényesítésére. Még az is lehet, hogy nekünk ad igazat a testület. Ebben az esetben ez csak nekünk lesz jó az ügyvéd szerint. Vagyis a maradék 2 799 999 ember ugyanezt az utat végigjárhatja ismét. Perelhet és mehet az AB-hoz.

Van, aki csak nevet

Csilla a 102 ezer pénztártag egyike. Ő azt mondja, a pedagógusi bére miatt csak 1,5 millió van a magán-nyugdíjpénztári számláján. Amikor arról tanakodott, átlépjen az állami rendszerbe, pont a zsarolás volt, amiért nemet mondott. „Azt éreztem, hogy ez végtelenül igazságtalan, hogy csökkentett nyugdíjat kaphatok.” Úgy számolt, mire nyugdíjas lesz, valaki talán megváltoztatja a törvényt és ő is teljes nyugdíjat kap majd. „Arra persze nem számítottam, hogy ilyen rövid idő alatt fordul a világ.” Most örül. Van saját magánnyugdíja és még államit is kap. Nem úgy, mint a többiek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik