A szombati melegfelvonuláson egy ellentüntető fejbe rúgott egy szájkosaras rendőrkutyát – az attakot rögzítette az Index videós stábja.
Bár a Jobbik egyik prominense jelezte, ő „lemenekül a Balatonra a melegek elől”, néhány párttársa nem követte példáját. Sőt, Zagyva György Gyula a helyszínen „igazgatta” a kórusban buzizókat.
Zagyva György Gyula és Gaudi-Nagy Tamás a rendőrkutya fejbe rúgását utóbb jogos önvédelemnek minősítette. Zagyva szerint a kutyát a rendőr épp rá akarta uszítani a tüntetőkre. (A videó nem támasztja alá ezt az állítást.)
Gaudi-Nagy felvetette, hogy szerinte a rendőrök „aránytalanul bántalmazták” az ellentüntetőket. A képviselő azt állítja, egyik munkatársát összerugdosták, kezére tapostak és még a rendőrautóban is bántalmazták, ezért feljelentéseket tervez.
Zagyva György Gyula
Fotó: MTI / Bruzák Noémi
Vona: kontra
Vona Gábor vitába szállt az ügyben Zagyváékkal. A pártelnök az alábbi bejegyzést tette közzé a Facebookon:
„A hétvégi homoszexuális felvonulással kapcsolatban már elmondtam a véleményemet egy tegnapi bejegyzésben. Leírtam, hogy amikor majd mi döntünk erről a kérdésről, nem lesz többé ilyen rendezvény. Elfogadjuk, hogy van homoszexualitás, de azt az utcáról száműzni fogjuk. Ami miatt most írok, azonban nem ez, hanem egy sajnálatos esemény, amely ügyében több levelet is kaptam.
Vona Gábor
Fotó: MTI / Bruzák Noémi
Az ellentüntetők közül valaki fejbe rúgott egy szájkosaras kutyát. Az esetről készült videó (7.40-től az eset) bejárta a sajtót, és mindenki úgy tesz, mintha ezért is a Jobbik lenne felelős. Egyrészről az ellentüntetést nem a Jobbik szervezte – bár azzal egyetért –, hanem civilek. Másrészt pedig, hogy ott ki hogyan viselkedik, arra nekünk semmilyen hatásunk nincs, hiszen nem a mi rendezvényünkről volt szó. Harmadrészt a sajtóban arról nem tettek említést, hogy ott embereket is ütöttek. Egyúttal azt is el kell mondani, hogy a rendőrség rosszul kezelte a kérdést, fellépésével szítva a feszültséget és az indulatokat.
Ami pedig a rendőrkutya fejbe rúgását illeti, azt magam is undorító, szégyenletes dolognak tartom. Születésem óta rajongok az állatokért, így mindenfajta állatkínzást elítélek.”