Tudomány

Világít a gyümölcslégy, ha rákot szimatol

Persze nem az összes, csak amelyiknek így módosították a génállományát.

A rákkutatás egyik legizgalmasabb felfedezése, hogy a daganatokat az általuk kibocsátott szag alapján is észre lehet venni – ezt a szagot egyébként érzik a kutyák, de természetesen az erre kialakított gépek is. Nemrég a specialisták közé bekerültek a gyümölcslegyek, mivel “orruk” még a jelenleg elérhető legjobb technológiánál is érzékenyebb.

A dél-német Konstanzi Egyetem kutatói azt tehát tudták, hogy az apró rovarok szagreceptorai elég jók ahhoz, hogy különbséget tegyenek a rákos és az egészséges sejtek között, azonban tekintettel arra, hogy a gyümölcslegyek nem tudnak ugatni, más jelzőmechanizmust kellett kidolgozniuk. Éppen ezért olyan módosítást végeztek a génállományban, melynek köszönhetően a rákos sejtektől világítani kezdenek a legyek antennái.

Sőt, mint az később kiderült, a különböző daganatos megbetegedések más és más típusú villogást váltottak ki. “Még a mellrák fajtái között is különbséget tudnak tenni” – nyilatkozta lelkesen Alja Lüdke, a projekt egyik kutatója.

S bár az onkológiai osztályokat egyhamar nem lepik el gyümölcslegyek hadai, a tudósok szerint a rovaroknak hála a diagnózishoz hamarosan a jelenleginél sokkal pontosabb gépeket lehet alkotni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik