Élet-Stílus

Hány évad lehet még benne a Kincsvadászokban?

TV2
TV2
„Elértük a lélektani határt.” „Ennek itt, most van vége.” „Köszönöm szépen, én tisztelettel, de kiszálltam” – ezek a mondatok gyakorta elhangzanak a Kincsvadászok licitálóitól hétköznap esténként, mikor egy-egy eladó tárgy kerül eléjük. Hogy az a nagymama hagyatékából megmaradt bútor, egy neves porcelán vagy épp fagylaltos kocsi, éppenséggel mindegy is. A TV2 műsorának sikerreceptjéből nem az eladó tárgyak miatt lesz jó ízzel fogyasztható fogás, sokkal inkább amiatt, mert az edukációval egybekötött szórakoztatás hiánycikk a kereskedelmi tévék piacán. Utánajártunk, hogyan készül a Kincsvadászok.

Lassan a második évad is befejeződik a TV2-n futó Kincsvadászokból, ami a kereskedelmi tévéken futó műsorok kínálatából egyértelműen felelé lóg ki. Ennek köze lehet a műsor tematikájához, melyben műkincskereskedők licitálnak civilek által eléjük hozott tárgyakra. Mindössze két nem szakmabeli szereplőt vonultat fel a műsor: Fejes Tamást, a Tankcsapda dobosát a licitálók közt, illetve Till Attilát, aki a show házigazdája.

Cikkünkben a következőkről lesz szó:

  • Mit érdemes tudni a Kincsvadászok alapjául szolgáló német műsorról?
  • Hogyan választotta ki a TV2 a műsor szakértőit és licitálóit?
  • Hány évaddal terveznek még?
  • Mit jelent nézettségben az, hogy a műsor nagyon sikeres?

Cash or Trash

Több mint 10 évvel ezelőtt, 2013-ban a német ZDF-en elindult a Bares für Rares című műsor, koncepciója teljesen megegyezik azzal, amit a TV2-n is látunk. Több mint kétezer epizódot leforgattak már belőle, több nívós tévés díjjal jutalmazták Németországban, és ez lett ZDF délutáni műsorsávjának legnézettebb műsora.

Kilenc ország átvette már a műsor licenszét, köztük Magyarország is. Németországban a show házigazdája Horst Lichter 63 éves tévés, aki szakácsként kezdte a pályáját, emiatt fölfedezte a német kereskedelmi tévézés. Először tévés szakács lett, majd talkshow-házigazda, jelenleg pedig a licitálós műsorért felel.

HENNING KAISER / DPA / dpa Picture-Alliance A Bares für Rares házigazdája.

A Bares für Rares hétköznapokon átlagosan 1,98 millió nézőt ért el, de kimagaslóbb adatok is vannak: a műsor 2024. július 31-i esti kiadásának 3,07 millió nézője volt. A 2018. február 9-i epizód érte el az eddigi legmagasabb nézettséget 3,8 millió nézővel.

Magyar vadászok

„A trashrealityk korában egészen üdítő látni, ahogy a Tankcsapda dobosa egy antik babakocsira licitál” – írta a 24.hu kritikusa a Kincsvadászok első epizódjáról bő egy évvel ezelőtt. A műsor koncepciója végtelenül egyszerű: bárki hozhat eladó tárgyat az aukciósháznak felépített stúdióba, azt előzetesen egy szakértő megvizsgálja, majd öt licitáló végül megküzdhet a tárgyért.

A TV2 sajtóosztályánál elsőként arról érdeklődtünk, miért pont Kelen Annát, a Virág Judit Galéria művészettörténészét, aukcióvezetőjét és Megyesi Balázs műtárgyszakértőt, hagyatékbecslőt kérték fel szakértőnek a műsorba.

A teljes cikket előfizetőink olvashatják el.
Már csatlakoztál hozzánk? Akkor a folytatáshoz!

Már előfizető vagyok,

Ajánlott videó

Olvasói sztorik