Szórakozás

Forradalmat akar Madonna

Madonna (madonna, )
Madonna (madonna, )

Az énekesnő az ellen tiltakozott, hogy a cserkészek kirekesztik a melegeket.

Madonna cserkészegyenruhában szólalt föl a GLAAD Médiadíjak átadásán a hétvégén New Yorkban a melegekkel szembeni kirekesztés – például a meleg, leszbikus, transznemű és biszexuális közösség tagjait sértő megnyilvánulások – ellen.

A médiadíjat olyan kiemelkedő teljesítményekért ítélik oda, amelyek segítik a meleg közösség nagyobb elfogadását. A szervezet rendszerint több lépcsőben osztja ki három tucatnyi díját, ennek New York-i állomására került sor a hét végén.

A szabadság földje, a bátrak otthona

A díjátadón felszólaló Madonna az ellen a szabály ellen tiltakozott, amely kirekeszti a homoszexualitásukat nyíltan vállalókat az Amerikai Cserkészszervezetből. Az énekesnő a meleg, leszbikus és transznemű fiatalok zaklatása ellen is szót emelt. Mint mondta, személyes támadásnak érzi, ami ezekkel a fiatalokkal történik, és nem hajlandó elfogadni a kirekesztő magatartást.

Kijelentette, hogy „forradalmat” akar kezdeményezni. „2013-at írunk, emberek! Amerikában élünk, a szabadság földjén és a bátrak otthonában? Ez kérdés, nem pedig megállapítás…” – magyarázta.

A sztár adta át a gálán a GLAAD Vito Russo-díját a CNN műsorvezetőjének, a nyíltan meleg Anderson Coopernek, méltatva, ahogy kiáll mások jogaiért.

Az estén az NBC Kasszasiker című musicalsorozata, a How to Survive a Plague című dokumentumfilm és a The Amazing Race című valóságshow is GLAAD Médiadíjban részesült. Brett Ratner filmrendezőt, akit 2011-ben egy melegellenes kiszólásáért ítélt el a közösség, azért a munkájáért díjazták, amelyet azóta végzett a melegek és leszbikusok nagyobb elfogadásáért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik