Belföld

Ajánlószelvény étkezési jegyért cserébe?

Oroszvári Péter szocialista képviselőjelölt feljelentést tesz választás rendje elleni bűncselekmény miatt.

A politikus – a Budai Bernadett MSZP-szóvivővel közösen tartott – pénteki sajtótájékoztatóján bemutatott egy hangfelvételt, amelyből szerinte kiderül, hogy Hauser Philip, a szombathelyi roma kisebbségi önkormányzat vezetője romákkal ajánlószelvényeket gyűjt, amelyekért cserébe étkezési jegyet ad.

A Fidesznek gyűjtenek?

A közlése szerint a www.nyugat.hu-n megtalálható hangfelvétel alapján az ajánlószelvényeket a Fidesznek gyűjtik.

Oroszvári Péter a hivatkozott hangfelvételt idézve kitért arra is: a beszélgetésben az egyik ajánlószelvény-gyűjtés után érdeklődőnek azt mondják, hogy “úgyis a Fidesz nyer (…) ha nem állunk melléjük, lehúzhatjuk a rolót”. A beszélgetésből az is kiderül, úgy gondolják, mivel nem pénzt adnak az ajánlószelvényért, nem törvénytelen, amit csinálnak. A képviselőjelölt hangsúlyozta: ez mindenképpen törvénytelen, mert semmilyen ellenszolgáltatást nem lehet adni a szelvényekért cserébe, vagyis közönséges bűncselekményről van szó.

Oroszvári Péter véleménye szerint a Fidesz szombathelyi frakcióvezetőjének mielőbb tisztáznia kellene, hogy miért tarja a kapcsolatot Hauser Philippel, a hangfelvételből ugyanis az is kiderül, hogy telefonon találkozót beszélnek meg egymással. A kérdés tehát az, hogy ki adja az étkezési jegyet a romáknak az ajánlószelvényekért, vagy ki adta az étkezési utalványokra a pénzt – fogalmazott.

Az MSZP arra vár választ a Fidesz országos vezetésétől, vásárolnak-e ajánlószelvényeket Szombathelyen, illetve bárhol máshol Magyarországon.

Sokallják a kétmillió szelvényt

Budai Bernadett, az MSZP szóvivője szerint egy másik eset is mutatja, hogy “fura eszközökkel készül a hatalomra a Fidesz”.
Beszámolt arról, hogy Lázár János hódmezővásárhelyi polgármester két nagy példányszámú helyi lapban is meghirdette, hogy az önkormányzatnál is le lehet adni a neki szánt ajánlószelvényeket.

Sem a kampánynak, sem az ajánlószelvény-gyűjtésnek nincs helye a közintézményekben, ezért azt kérjük Lázár Jánostól, hogy tartsa be a törvényeket – közölte.

Kérdésre válaszolva indokolatlanul soknak nevezte a Fidesz tervében szereplő kétmillió ajánlószelvény összegyűjtését. Szerinte ez a kis pártoktól veszi el a lehetőséget. Kiemelte: az MSZP nem akar ez ügyben versenyt rendezni a Fidesszel.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik