M. Lengyel László, a Sajtószakszervezet elnöke a portálnak vasárnap azt mondta, a módszer és az időzítés önmagában is kérdéseket vet fel a Hír TV intézkedésével kapcsolatban.
Sajtószakszervezet jött létre a Hír TV-nél
Az ügy előzménye, hogy a Hír TV dolgozói a cégnél eluralkodott és rájuk nézve egyre inkább hátrányos bérezési, munkaügyi, munkaszerződési helyzetet érzékelve úgy döntöttek, hogy a kollektív munkavállalói szervezkedés eszközéhez nyúlnak, és felvették a kapcsolatot a Sajtószakszervezet ügyvezető elnökével. A dolgozók közül többen a belépési nyilatkozatot kitöltve a Sajtószakszervezet tagjainak sorába léptek. Ők megalakították a Sajtószakszervezet Hír TV Alapszervezetét, amelynek azóta több, a gyártás és a tartalom-előállítás területén dolgozó munkavállaló is tagja lett, megközelítve az alkalmazotti létszám tíz százalékát.
A taggyűlésen titkárt és titkárhelyettest választottak. A munkáltatót az érintett dolgozók értesítették a szakszervezet megalakulásának tényéről és a tisztségviselők személyéről. A bejelentés nyomán még szóbeli egyeztetésre is sor került Lányi Tamás műszaki igazgatóval.
Jobb körülményeket szerettek volna elérni – a televízió vezetése kirúgta őket
A megalakult alapszervezet tagjai és annak vezetői mind az alapító nyilatkozatukban, mind a menedzsment irányában tett kommunikációjukban hangsúlyozták, hogy lépésüknek semmilyen politikai tartalma nincs. Az évek óta elmaradt bérkarbantartás, bérrendezés, a szakmán belüli lemaradás, a túlmunka nyilvántartásának és honorálásának és más praktikus kérdéseknek a kollektív, a dolgozók mindegyikét érintő kérdéseiben szeretnének tájékozódni, konzultációt folytatni azzal a céllal, hogy kölcsönösen kielégítő megoldást találjanak.
A Sajtószakszervezet szerint a Hír TV menedzsmentje ahelyett, hogy eleget tett volna a keletkezett tájékoztatási és egyeztetési kötelezettségének, leült volna az alapszervezet, sőt akár az országos szakszervezet illetékeseivel egy tisztázó tárgyalásra, erőt demonstrálva, érdemi tájékoztatás nélkül, a működés biztonságát is kockáztatva – a nyilvánvalóan mondvacsinált kiszervezésre hivatkozva –
Sőt, egy a történteket a Facebookon nyilvánosságra hozó, addig nem érintett – egy a közösségi médiában az elbocsátott munkatársak mellett kiálló – munkatársat is sebtében, vélhetően megtorlásként, szintén elbocsátottak.
A Sajtószakszervezet – és a konföderáció, amelynek tagja, vagyis a Magyar Szakszervezeti Szövetség – a jogi lépéseket megelőzően tisztázó tárgyalásra szólította fel a Hír TV vezetését. A megkeresésre adott válaszban a munkáltató elzárkózott az egyeztetés elől. Mindezek alapján a Sajtószakszervezet – a megindított jogi eljárástól függetlenül – kérni fogja minden vele szövetséges vagy legalább az érveit megértő érdekvédelmi, érdekképviseleti és politikai erő, szervezet szolidaritását, ezt kifejező tevékeny és hatásos fellépését.
A Sajtószakszervezet a Media1-nek küldött közleményében mint a Nemzetközi és Európai Újságíró (szakszervezeti) Szövetség tagja felszólítja a testvérszervezeteket a szolidaritás kifejezésére és képviseletére, beleértve a magyar média- és munkaügyi viszonyok bemutatását, annak megjelenítését, hogy a hatalmat látszólag kiszolgáló médiamenedzsment hogyan bánik még az amúgy elkötelezett, jóhiszemű, de egzisztenciájában kiszolgáltatott vagy nehéz helyzetbe került híveivel is.
A Media1 keresi az ügyben a Hír TV-t is. Amennyiben reagálnak, a portál beszámolót ígér.
