Belföld

Tízezreket zsarolt ki osztálytársától

Osztálytársát zsarolta egy 12 éves fiú Heves megye egyik kistelepülésén.

A gyerek, aki folyamatosan veréssel fenyegette, sőt bántalmazta is társát, januárban és februárban összesen 21 ezer forintot szerzett áldozatától – közölte a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.

Gergely Gabriella elmondta, hogy a rendőrség a gyerek kora miatt büntetőeljárást nem, ám hatósági eljárást kezdeményezett a helyi jegyzőnél, a fiú úgynevezett védelembe vétele céljából.

A sajtóügyeletes elmondta, hogy a megfélemlített fiú a fenyegetés hatására esetenként 5-10 ezer forintot vett el otthonról a szülők pénztárcájából és adta át zsarolójának. Végül a szülők tettek feljelentést a rendőrségen, miután kiderültek a történtek.

A 12 éves iskolás „védelembe vétele” azt jelenti, hogy pártfogói felügyelet alá helyezik és amennyiben újabb „bűncselekményt” követ el, akár intézetbe is kerülhet.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik