Szórakozás

Összecsapnak egymással a sztáranyukák

Lilu és Schell Judit amellett, hogy karrierjük csúcsán vannak, és sikert sikerre halmoznak, nagyszerűen helytállnak édesanyaként is.

Mozgalmas évet tudhat maga mögött Lilu és Schell Judit, akik bizony idén sem lazítanak. Az RTL Klub műsorvezetője a ValóVilág háziasszonyaként látható szinte nap mint nap a képernyőn, a Nemzeti Színház művésznője pedig tavalyi két bemutatója után most ismét egy újabb premierre készül. Munkájuk elismeréseként mindkettőjüket az a megtiszteltetés érte, hogy jelölték őket a Glamour Woman of the Year különböző kategóriáiban. Így most nemcsak a hétköznapi megpróbáltatásokkal küzdenek meg, hanem versenybe szállnak az év nője címéért is.

Lilu, akit tavaly is jelöltek a legjobb műsorvezető díjáért, akkor boldog, ha dolgozhat, de igyekszik mindig kisfia érdekeit nézni. „Mindig Dávid lesz az első és legfontosabb az életemben, ugyanakkor lételemem a munka, s a kisfiamnak is az a jó, ha kiegyensúlyozott az anyukája. Egyébként igyekszem a lehető legtöbb időt vele tölteni, hiszen ezek a leggyönyörűbb percek az életemben. Ha viszont adásban vagyok, akkor is a legjobb kezekben tudhatom Dávidot, hiszen ilyenkor többnyire a férjem vagy édesanyám vigyáz rá. Így, egy kis segítséggel ugyan, de jól össze tudom egyeztetni a karriert az anyasággal” – árulta el a műsorvezető, akit Peller Mariannal, Ördög Nórával, Barabás Évával és Vágó Pirossal együtt jelöltek a legjobb műsorvezető kategóriájában.

Schell Juditnak szerencsére több segítsége is akad a vészhelyzetekben. „Megpróbálom megtartani az egyensúlyt a munka és a család között, és szerencsére a párom, az ő szülei, illetve az én szüleim is segítenek, ha kell. Emlékszem, amikor Lackó volt kicsi, többet vittem be a színházba vagy éppen barátnőimre bíztam, és bizony babysitterre is többet hagytam, mint Boldizsárt. Lackó egyébként szerencsére nagyon önálló fiúvá cseperedett” – mesélte a színésznő, aki februárban debütál az „Én vagyok a Te” című darabban. Judit mellett Gryllus Dorka, Tompos Kátya, Szinetár Dóra és Gallusz Niki verseng a legjobb színésznő trófeájáért.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik