Szórakozás

Ajándék Nikolastól egy szívbeteg kisfiúnak

Az összetéveszthetetlen hangú énekes most először találkozott legfanatikusabb rajongóival, és egy kisfiúval, akire a levelei alapján lett kíváncsi.

Sok százan lesték minden mozdulatát, Nikolast első közönségtalálkozóján elképesztő ajándékokkal halmozták el. Volt aki, három órát didergett az egyik budapesti étterem bejárata előtt, hogy lássa kedvencét. Az X-Faktor döntőse pedig saját magát vitte ajándékba egy százhalombattai 10 éves kisfiúnak, aki szívbetegsége miatt a koncerten nem láthatta kedvencét.

Tamásnak áprilisban lesz a katéteres szívműtétje, előtte azonban szeretett volna erőt meríteni legnagyobb példaképéből. Nikolast teljesen meghatotta a kisfiú rajongása, az énekes megígérte Tamásnak, hogy miután meggyógyult, bármikor szívesen látja majd egy-egy koncertjén.

„Arra gondolok ilyenkor, hogy milyen szerencsés vagyok, hogy adhatok magamból, csak kimegyek a színpadra, énekelek, és hogy valakinek ez milyen sokat jelent. Nem ő az első egyébként,és remélem, hogy minden úgy alakult majd, ahogy én szeretném, és mindannyian egészségesek lesznek” – mesélte könnyeivel küzdve a Fókusz kamerái előtt Nikolas.

A kalapos srác most úgy érzi, azt az életet élheti, amire gyerekkora óta vágyott. A sármos fiú szeme mindig mosolyog, és talán a belőle áradó nyugalom és elfogadás miatt szimpatikus ezreknek.

AJÁNLOTT LINKEK:

A kalapos fiú révbe ért (RTL Klub)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik