A Los Angeles-i tűzvész halálos áldozatainak száma a hatóságok szerint 10-re emelkedett – írja a BBC. Az áldozatok azonosítása több hétig is eltarthat, mivel az orvosszakértői hivatal munkatársai egyelőre nem tudnak minden haláleset helyszínére eljutni. A kaliforniai büntetés-végrehajtási minisztérium megerősítette a BBC-nek, hogy egy önkéntes program keretében közel 800 bebörtönzött személy dolgozik együtt a tűzoltósággal, hogy lassítsák az erdőtüzek terjedését.
Los Angeles megye seriffje a nap folyamán arról beszélt, hogy:
Imádkozom, hogy ne nőjön az áldozatok száma, de a pusztítás alapján minden úgy néz ki, mintha atombombát dobtak volna ezekre a területekre.
Los Angeles körzetében további kötelező kitelepítést rendeltek el a lakott területet fenyegető bozóttüzek miatt, amelyek helyi idő szerint csütörtök este már 46 ezer hektárt meghaladó térséget érintettek.
Robert Luna arról számolt be, hogy legkevesebb 4-5 ezer épület pusztult el, vagy károsodott súlyosan, többségében lakóházak. A rendőrhatóság vezetője azt is közölte, hogy éjszakára teljes kijárási tilalmat léptetnek életbe a vagyontárgyak védelme érdekében Pacific Palisades városrészben, amelynek egy részében kötelező kitelepítés van érvényben. Korábbi közlése szerint már 20 embert vettek őrizetbe fosztogatás miatt. Csütörtökön este hat helyszínen égett Los Angeles hegyvidéki környéke, és részben lakott területek, és a korábbi hírekkel szemben az egyik legveszélyesebb tűz, Los Angelestől délre, Eatonnál tovább terjedt, és a korábbi 10 ezerről, 13 ezer hektárt érint.
Joe Biden elnök a Fehér Házban tartott tanácskozás után bejelentette, hogy elrendelte a tűzvésszel kapcsolatos minden kiadás teljes megtérítését Kalifornia állam számára a következő 180 napban. Az akadozó internetkapcsolat miatt Elon Musk, vállalkozó csütörtökön közölte, hogy a tűzvész által érintett területen ingyen hozzáférhetővé teszik a tulajdonában lévő Starlink, műholdas internet-szolgáltatást, és ehhez szükséges terminálokat juttatnak el.
A tűzvész Hollywoodot is megállította, erről az alábbi cikkünkben számoltunk be.
(MTI, BBC)