Elutasította a siklósi járásbíróság Tóth Vera énekesnő és férje, Pauli Zoltán séf még tavaly benyújtott feljelentését Tompos Márton, a Momentum elnöke ellen, amiért tavaly egy videóban bemutatta Tóthék 37 millió forintos állami támogatásból nyitott gourmet boltját Palkonyán, amely hétfőnként és keddenként zárva tart.
„2024 áprilisában nagy port kavart, amikor a baranyai Palkonyán állami támogatásból nyílt kisbolt ügyével foglalkoztunk. A bolt tulajdonosa Tóth Vera énekesnő férje. A videó legfőbb üzenete az volt, hogy a Magyar Falu Program kisboltos támogatás célja teljesült: a falusiaknak nem gourmet termékeket áruló, hétfőn-kedden zárva lévő boltra van szüksége. A videóm megjelenése után teljesen kikeltek magukból, napokig téma volt az ügy. Bár a Tóth Veráék által felhozott érveket hosszan cáfoltam, ők feljelentéssel fenyegettek. Azt, hogy a nyilvánosság előtt próbáltuk bemutatni a palkonyai példán keresztül, hogy mennyire rosszul működik a Magyar Falu Program, személyesnek vették, fel is jelentettek engem és másik két momentumos társamat is – számolt be Tompos Márton, hozzátéve, hogy a bíróság elutasította Tóthék indítványát és megszüntette az eljárást.
„Az ügynek van egy komoly tanulsága és üzenete: attól még, hogy híres ember vagy, nem vagy érinthetetlen, pláne, ha állami támogatásból, magyarul közpénzből építesz vállalkozást” – summázta Tompos.