Egy friss tanulmányban egy ritka, szaunához köthető orvosi esetet mutatnak be – írja a Live Science. A publikáció alapján egy, az Egyesült Királyságban élő, akkor a 70-es évei elején járó nő mintegy 45 percet töltött el egy edzőterem szaunájában, amikor hirtelen elájult.
Az asszonyt súlyos hőgutával szállították kórházba: testhőmérséklete 42 Celsius-fok volt, ez mintegy 5 Celsius-fokkal haladja meg a normál értéket. Vérnyomása leesett, szívverése felgyorsult, ezért sürgősségi osztályra vitték.
A felvételt követően megerősítették a súlyos hőguta tényét, ebben az állapotban a testhőmérséklet szélsőségesen magassá válik a forró körülményeknek való kitettség miatt. Ez túlterhelést jelent a test természetes termosztátja számára, ami kezelés nélkül többszervi elégtelenséghez és halálhoz vezethet.
A nőnél számos komplikáció lépett fel, többek között rohamot, szívrohamot, máj- és vesekárosodást, valamint véralvadási problémákat tapasztalt. A gyors, intravénásan bejuttatott folyadéknak és gyógyszereknek köszönhetően sikerült kezelni a tüneteit, illetve stabilizálni az életfunkcióit, miközben testét ventilátorral és nedves törülközőkkel hűtötték. Egy órán belül testhőmérséklete normalizálódott, két órával később pedig magához tért.
Az asszony végül teljesen felépült, 12 nap után pedig kiengedték a kórházból.
Úgy tűnik, a jelenség a 60 felettieket érinti leginkább.
Az érintett nő fizikailag egyébként rendkívül aktív életet élt, minden nap járt edzeni, nem dohányzott és nem fogyasztott sok alkoholt. Valószínűsíthető ugyanakkor, hogy rosszullétekor dehidratált volt.