Kultúra

A TV2 kiképzős realityje miatt katonai járművek érkeznek csütörtökön a belvárosba

Fotó: Berecz Valter
Fotó: Berecz Valter

A Magyar Honvédség haditechnikai eszközeire lehet számítani Budapesten a Bálna Honvédelmi Központ környékén csütörtökön a délutáni órákban. A haditechnikai eszközöket egy hamarosan induló katonai sportrealityműsor bemutatójához szállítják a Bálnába – közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) szerdán az MTI-vel.

A műsor a HM megbízásából készült saját fejlesztésű Kiképzés című TV2-n futó sorozat, amelyben civil versenyzők vesznek részt, a honvédség állományából választott négy Kiképző vezetésével a katonai jellegű megmérettetésekben.

A közlemény szerint rövid időre katonai járművek megjelenésére, nagyobb hanghatásra és ideiglenes, legfeljebb 30 percig tartó korlátozásra kell számítani a HM rendezvényéhez kapcsolódóan a Bálna Honvédelmi Központ környékén csütörtökön 15:20 és 16 óra között, valamint az esemény délelőtti próbáján is.

A katonai menetoszlop a pesti rakparton, a Szabadság híd északi oldalától a Bálnáig közlekedik katonairendész-felvezetéssel, így a minisztérium kéri, hogy ezt az útszakaszt fokozott figyelemmel közelítsék meg. A haditechnikai eszközök – köztük Gidrán páncélozott járművek – csütörtök reggel 9:30-kor indulnak a Mária Terézia laktanyából a Bálna Honvédelmi Központhoz. A járművek az esti órákban hagyják el a belvárost, majd Budapestet is – áll a közleményben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik