Tudomány

Értékes kincseket találtak egy szoborba rejtve

locha / Getty Images
locha / Getty Images

Hatalmas értékű kincsekre bukkantak egy gótikus templom restaurálása közben Németországban – számolt be róla a Live Science. A restaurátorok négy zsákot húztak elő egy szobor lábából, amelyeket mintegy 400 évvel ezelőtt rejthetett oda valaki.

A csomagokban összesen 816 pénzérme pihent, köztük aranydukátok, ezüsttallérok, illetve több száz penny.

A kincshalmot az 1618 és 1648 között zajló harmincéves háború ideje alatt dugták el, amely során svéd csapatok megszállták a Német-római Birodalom egyes részeit. Ezen területek lakosait arra kényszerítették, hogy élelmet és fizetést adjanak a skandináv katonáknak, akár heti rendszerességgel, ezért sokan inkább elrejtették megtakarításukat, hogy ne kelljen odaadniuk.

A templomban elrejtett pénzmennyiség meglehetősen nagy vagyonnak számított. Akkoriban egy sikeres bányász körülbelül hetente 24 pennyt keresett, a leletegyüttesben pedig mintegy 800 penny található az arany- és ezüstpénzek mellett.

Érdekesség

A 17. századi fizetőeszközöket az eislebeni Szent András templomban találták meg. Ebben az épületben tartotta utolsó négy prédikációját Luther Márton, a protestáns reformáció szellemi atyjának tekintett szerzetes. Ezekre 1546-ban került sor, körülbelül 100 évvel azelőtt, hogy elrejtették ott a kincseket.

Kapcsolódó
Ezer éve elásott kincsre bukkantak Angliában
Egy, a jövőben megépülő atomerőmű helyszínén találtak rá az értékes leletekre.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik