Belföld

Novák Katalin sógornőjének PhD-je: a Szegedi Egyetem szerint az etikai kérdések nem rájuk tartoznak

FELELŐSEN MAGADÉRT EGYESÜLET / YOUTUBE
FELELŐSEN MAGADÉRT EGYESÜLET / YOUTUBE

Szegedi Tudományegyetem Klinikai Orvostudományok Doktori Iskola kivizsgálta a Vesztergom Dóra PhD értekezésével kapcsolatban érkezett panaszokat, és úgy ítélték meg, hogy Novák Katalin sógornőjének fokozatszerzése során nem történt semmiféle szabálytalanság.

Decemberben a Forbes írta meg, hogy különös körülmények között zajlott a doktori megszerzése.

Vesztergom Dóra, aki még Novák családügyi miniszteri regnálása alatt kapta meg első kormányzati kinevezését, majd a Humánreprodukciós Igazgatóság vezetője lett, általános orvosi diplomáját követően endokrinológus szakképzettséget szerzett, szülész-nőgyógyász szakvizsgát abszolválta. Doktori disszertációja ezzel szemben alapvetően a daganatos megbetegedéssel diagnosztizált nők reprodukciós esélyeit, valamint esetleges asszisztált reprodukciós esélyeit vizsgálja. Ez a szakterület férjéhez, Novák Zoltánhoz, Novák Katalin bátyjához tartozik. Vele Vesztergom több publikációt is közösen jegyez, Novák pedig férjeként doktori dolgozatának témavezetője is.

Az, hogy Vesztergom konzulense a saját férje, nem okozott fennakadást az egyetemen. Opponense, Gab Kovacs személye viszont igen: ő az ausztráliai Monash Egyetem szülész-nőgyógyásza, ellene pedig Kaáli Nagy Géza, a magyarországi lombikeljárások és módszertanok orvosprofesszora szólalt fel élesen korábban. Nyilvános nyilatkozata szerint „nemzetstratégiai szempontból aggodalomra ad okot, hogy az igazgató asszony szoros kapcsolatot ápol egy olyan külföldi befektetővel, aki korábban már próbálkozott többségi tulajdont szerezni a magyar meddőségi piacon. Személyesen is többször tárgyaltam a szóban forgó spekulánssal, hiszen pont az én intézeteimet szemelte ki megvételre. Próbálkozása gyorsan kudarcba fulladt, miután kiderült, hogy egy olyan hazai intézetnek is a tanácsadója volt, amely ellen ma is rendőrségi nyomozás van folyamatban. Ez viszont nem zavarta Vesztergom Dórát, aki idén nyáron – tudomásom szerint – írásban tájékoztatta a Dunamenti REK, azaz az összevont, államosított reprodukciós intézetek vezetőit és más dolgozóit, hogy szeptembertől az ausztrál Dr. Gab Kovacs már a meddőségi gigacentrum ügydöntő felügyelőbizottságába is bekerül.”

Mindez azonban nem csupán önmagában, de Vesztergom doktorija miatt is problémás. Hiszen Gab Kovacs így függelmi viszonyba kerülhetett vele.

Az opponens személye, és több, az ügyben felmerült etikai kérdés miatt Kaáli levelet írt az egyetemnek doktori iskolájának.

A meddőségi kivizsgálás egyik legrettegettebb eleme a petevezető átjárhatósági vizsgálat, mert az általánosan használt módszerek igen kellemetlenek tudnak lenni. Ezért vezettük be itthon a teljesen fájdalommentes átjárhatósági vizsgálatot.

Ezekkel a szavakkal próbálja meggyőzni a leendő magánbetegeit Vesztergom Dóra a saját – magánpraxisát népszerűsítő – honlapján. Etikus-e amikor egy állami alkalmazásban lévő közszereplő orvos a magánrendelőjében bevezeti a fájdalmatlan átjárhatósági vizsgálatokat, de az általa vezetett állami meddőségi központokban viszont nem? — kérdezte a professzor.

Szegeden azonban a Kaáli által felvetett kérdések egyikét sem találták akadályozó tényezőnek. A doktori iskola vezetője válaszlevelében azt írta,

a kifogásolt közéleti-etikai szempontok megítélése nem tartozik a doktori iskola kompetenciái közé, és a fokozatszerzést nem befolyásolhatja.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik