Nicolas Sarkozy hétfőn áll bíróság elé az újkori francia történelem legnagyobb politikai finanszírozási botránya ügyében. A volt francia elnök a gyanú szerint több millió eurós illegális választási kampánytámogatást kapott a néhai líbiai diktátor, Moammer Kadhafi rezsimjétől.
A volt jobboldali elnök és a 12 másik vádlott, köztük három volt kormányminiszter elleni, a pénzek elfogadásával kapcsolatos bűnszövetkezetben elkövetett bűncselekményről szóló per csak tovább ronthatja a franciák politikai osztályukba vetett, amúgy is alacsony bizalmát, írja a Guardian.
A bíróság 10 éves nyomozás után tárgyalja a Sarkozy és a líbiai rezsim között létrejött „korrupciós paktummal” kapcsolatos vádakat. Ezek között szerepel, hogy
A bíróság vizsgálni fogja azt is, hogy Nicolas Sarkozy elnöki kampányának finanszírozásáért cserébe igényelt-e diplomáciai, jogi vagy üzleti szívességeket Kadhafi és rezsimje.
A vádirat szerint ilyen szívességkérés történhetett, amikor Kadhafi kémfőnökét, Abdullah al-Szenusszit 1999-ben egy francia bíróság távollétében életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte az UTA utasszállító 1989-es, Niger feletti felrobbantásában játszott szerepe miatt. A terrortámadásban 170 ember vesztette életét. A bíróság vizsgálja, hogy a líbiai rezsim milyen kérésekkel fordulhatott Sarkozy környezetéhez, hogy a Franciaország által a kémfőnök ellen kiadott nemzetközi elfogatóparancsot megpróbálják feloldani.