Nyolc milliárd dollár értékben tervez fegyvert adni Izraelnek az amerikai külügyminisztérium, írja amerikai kormányzati forrásokra hivatkozva a BBC. A fegyverszállítmány, amelyhez a képviselőház és a szenátus bizottságainak jóváhagyására is szükség van, rakétákat, tüzérségi lövedékeket, bombákat és egyéb lőszereket tartalmaz.
A BBC-nek nyilatkozó, neve elhallgatását kérő amerikai kormányzati forrás szerint Izraelnek joga van polgárai védelméhez, valamint az Irán és proxyjai elleni agresszió megállításához.
Washington messze a legnagyobb fegyverszállítója Izraelnek: a Stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet (SIPRI) adatai szerint 2019 és 2023 között Izrael hagyományos fegyvereinek 69 százaléka érkezett az Egyesült Államokból.
A 2023 októberében elkezdett nagyszabású offenzívában Izrael eddig több mint 45 500 palesztint ölt meg. Ezt a támadássorozatot Izrael azt követően indította el, hogy a Hamász és más militáns szervezeteket harcosai 2023 október 7-én betörtek Izrael területére, és megöltek mintegy 1200 embert, további 251-et pedig túszul ejtettek.
A gázai civil áldozatok magas száma miatt több nyugati ország, köztük Franciaország, az Egyesült Királyság, Kanada és Olaszország állította le vagy korlátozta az izraeli fegyverszállítmányokat.