Belföld

Kerékpárkölcsönző-rendszer lesz Budapesten

A Nagykörút és a Duna által határolt területen a tervek szerint jövőre alakítják ki a budapesti kerékpárkölcsönző rendszert. A tervek szerint 1 000-1 100 kerékpár lesz és 70-80 úgynevezett dokkoló állomás.

A Főpolgármesteri Hivatal sajtóirodája kedden közölte, hogy a Budapesten kialakítandó kerékpárkölcsönző rendszer célja, hogy a városközpontot érintő utazásokhoz személyautó helyett minél többen vegyenek igénybe kerékpárt. A biciklik használatával ugyanis utazási idő takarítható meg, a csökkenő környezetterhelés miatt pedig javulhat a levegő minősége.

Az előzetes tanulmányok szerint Budapesten a zárt kölcsönző rendszert (úgynevezett dokkoló rendszert) érdemes megvalósítani. Ennek minimális működési felülete hét négyzetkilométer. Ez a Nagykörút és a Duna által határolt területet jelentené, kiegészítve a Szabadság híd és a Petőfi híd közti budai Duna-parti sávval, valamint a margitszigeti bejáróval és a Margit körúttal.

A rendszer a belső városrészekben 70-80 úgynevezett dokkoló állomással és összesen 1 000-1 100 kerékpárral indulna. A beruházás várható költsége bruttó 1,32 milliárd forint – közölte a Főpolgármesteri Hivatal sajtóirodája.

A Fővárosi Közgyűlés március 31-i ülésén az önkormányzat kizárólagos tulajdonában lévő cégét, a Parking Kft. bízta meg a kerékpárkölcsönző kiépítésével és üzemeltetésével.

A Parking Kft.-nek a közgyűlés elé beterjesztett pénzügyi terve szerint Pesten 60, Budán 13 gyűjtőállomást alakítanának ki, állomásonként átlagosan 22 dokkolóval. A gyűjtőállomásokat egymástól 300-400 méterre építenék ki, közterületeken (parkolósávokban és gyalogos felületeken), a legfontosabb közlekedési csomópontok közelében, illetve a közösségi közlekedési megállóktól távolabb található utazási célpontok mellett.

A kerékpárok felvétele és leadása önkiszolgáló módon történne, bankkártya, hitelkártya, chipkártya vagy mobiltelefon használatával. Az előzetesen regisztráltak pedig egy speciális kártyával vehetnék igénybe a szolgáltatást. A kerékpárokat a hálózaton belül bármely gyűjtőállomáson le lehetne adni.

A rendszer éjjel-nappal működne, használata az első fél órára ingyenes lenne, majd fokozatosan emelkedne a kölcsönzési díj. A Parking Kft. tervei szerint a próbaüzem 2011. júniusában kezdődhetne.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik