Nagyvilág

Emelkedett a magdeburgi támadás halálos áldozatainak száma, megszólalt a kancellár is

AFP
AFP

Ötre nőtt a németországi Magdeburgban, egy karácsonyi piacon péntek este történt gázolásos merénylet halálos áldozatainak száma, és több mint 200-an sérültek meg – jelentette be szombaton Reiner Haseloff, a Szász-Anhalt tartományi kormány vezetője.

Olaf Scholz német kancellár szombaton megérkezett a városba.

Ronni Krug, Magdeburg közrendjéért felelős városi tanácsosa szerint a karácsonyi vásár már zárva marad, és

Magdeburgban vége a karácsonynak.

Ahogy arról beszámoltunk, tömegbe hajtott egy autó, egy bérelt fekete BMW péntek este a Németország középső részén lévő Magdeburgban. Korábban két halálos áldozatról lehetett tudni, és azt, hogy az egyikük egy gyermek. Az elkövető egy szaúdi orvos volt, egyedül cselekedett, letartóztatták. A dpa hírügynökség értesülése szerint a gázolás elkövetője, az 50 éves Taleb A. nem iszlamista, hanem éppen ellenkezőleg, az iszlám bírálója, és saját magát egykori muszlimként határozza meg.

A rendőrség szombat délelőtt visszafogottan nyilatkozott azzal kapcsolatban, hogy merényletnek nevezze-e a cselekményt. A Bild jelentése szerint a gázoló valószínűleg kábítószer hatása alatt állt. A lap források megnevezése nélkül azt írta, hogy az első drogteszt eredménye pozitív lett.

A rendőrség azt gyanítja, hogy robbanószerkezet is volt a járműben, ami vásározók közé hajtott. Magyar érintett nincs.

Scholz: Nem fogjuk beengedni azokat, akik gyűlöletet akarnak szítani

Olaf Scholz német kancellár szombaton Magdeburgba utazott, hogy együttérzését és támogatását fejezze ki az öt halálos áldozatot és több mint 200 sebesültet követelő karácsonyi vásárban történt támadás áldozatainak.

 

„Szörnyű tett, hogy ilyen brutalitással ennyi embert megsebesítettek és megöltek” – mondta Scholz a tragédia helyszínén. “Csaknem negyvenen olyan súlyosan megsérültek, hogy nagyon kell aggódnunk értük”. A kancellár felszólította a nemzetet, hogy fogjon össze a gyűlölet ellen.

 

Megígérte, hogy “fellép azok ellen, akik gyűlöletet akarnak szítani”. Hozzátette, hogy “fontos, hogy országként összefogjunk, összetartsunk és beszéljünk egymással”, illetve hogy “nem fogjuk beengedni azokat, akik gyűlöletet akarnak szítani”.

 

Köszönetet mondott a mentőszolgálatnak és a rendőrségnek is, amely elfogta a feltételezett elkövetőt, egy 50 éves szaúd-arábiai származású orvost, aki egy Magdeburgtól nem messze fekvő kisvárosban praktizált. A férfi 2006-ban érkezett Németországba.

 

A kancellár kijelentette: „Meg kell értenünk, hogy ki az elkövető, mit tett és miért, hogy a szükséges büntetőjogi következményekkel tudjunk reagálni”. Azt ígérte, hogy a törvény teljes erejével fognak válaszolni a történtekre.

 

A dpa német hírügynökség arról számolt be, hogy szaúdi biztonsági szervek korábban figyelmeztették Németországot a magdeburgi támadás feltételezett elkövetője (Táleb A.) miatt. A királyság kérte a kiadatását, amire Németország nem reagált – írták.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik