Feszült hangulatban vette kezdetét Szabi medencés bulija, melyre az üzletember a Házasság első látásra egyik korábbi epizódjában invitálta meg a többi szereplőt. Rami kivételével mindenki igent mondott a meghívásra, a partit megelőzően pedig külön közös programokon vettek részt férfi és a női szereplők is. A lányok futni mentek, ahol Reni és Judit között bontakozott ki újabb ellentét, a délelőtti edzésen pedig a párjaik, Brumi és Szabi is összefeszültek kissé, előbbi jelezte is, hogy neki egyébként aznap estére, a buli időpontjára programja van – a legjobb barátjának zenekara játszott Pakson.
Miután Szabi medencéje körül összejöttek a szereplők, a két páros között tovább fokozódott a negatív hangulat, így Brumi és Reni úgy döntöttek, távoznak. A házigazda nem kísérte ki őket, sőt, még oda is szólt nekik, mielőtt kiléptek volna az ajtón:
Ugyanolyan hamis, mint az egész történet
– jelentette ki Szabi, mire Reni azt felelte: „majd meglátod két év múlva, mennyire hamis!”.
Miután Brumiék elhagyták a helyszínt, újabb ellentét bontakozott ki, ezúttal Szabi és Miki között. Utóbbit először az dühítette fel, hogy a házigazda úgy fogalmazott, szerinte az, hogy Reniék bejöttek „egy ilyen nagy házba, lehet, hogy a saját frusztrációjuk”.
Számomra ez iszonyatosan taszító, és nagyon nem tudom elfogadni, amikor egy ember felsőbbrendűnek képzeli magát a másikkal kapcsolatban, esetleges anyagi különbségek miatt
– fogalmazott későbbi miniinterjújában a vállalkozó.
Judit egyébként a parti egy pontján közölte a férjével, hogy nem tetszik neki, ahogyan Miki ölelgeti őt, az ügyből pedig később komoly nézeteltérés alakult ki: Szabi ugyanis közölte Mikivel, hogy se őt, se a feleségét ne bökdösse. Ez a vállalkozónak nagyon nem tetszett, amit káromkodva ki is fejtett a többiek előtt, leszögezve, hogy ő nem molesztál senkit.
Visszamegyek és telibe verem! Esküszöm!
– mondta a többiek előtt.
Sötétedés után Szabi megjegyezte, hogy hiányoznak neki Reniék, mire újabb vita robbant ki köztük Mikivel.
– Dehogy hiányoznak!
– De, amúgy bulizni akartam.
– Most mondtad, hogy örülsz, hogy elmentek!
– Hát nem, én a feszültséget nem szeretem.
– De nem ők csinálták a feszültséget
– vette kezdetét a szóváltás, melynek során ismét előkerült a korábban tárgyalt ölelgetés is.
– Szerinted baszd meg, én nekem bármi szexuális izém lett volna a Judit…
– Figyelj, ha ezt nem fejezed be, akkor a kis ajtón te is el tudsz menni.
– Én megyek, nekem tíz percem van és megyek.
– Jó, de akkor menjél.
Miki végül káromkodva távozott, az autóból pedig felhívta Brumiékat, akikkel megosztotta, hogy nem sok választotta el attól, hogy nekimenjen a házigazdának.
Savaztak titeket végig, én védtelek titeket. Aztán eljött az a pont, hogy most már elég, érted. Hagyjuk már, nekem a bérelt villájára, meg a kamu ingekre ne verje a nyálát egy ilyen szerencsétlen idióta. Érted. Na mindegy, szóval sorstársak lettünk
– mondta egyebek közt a házaspárnak.