Nagyvilág

Magdeburgi támadás: egy szaúdi orvos volt az elkövető, két ember, köztük egy kisgyerek meghalt

Heiko Rebsch / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP
Heiko Rebsch / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP
  • Tömegbe hajtott egy autó péntek este a Németország középső részén lévő Magdeburgban.
  • Egyelőre két halálos áldozatról tudni, az egyikük egy gyermek. További hetven ember megsérült.
  • Az elkövető egy szaúdi orvos volt, egyedül cselekedett, letartóztatták.
  • A rendőrség azt gyanítja, hogy robbanószerkezet volt a járműben, ami vásározók közé hajtott.
  • Mindeközben Erfurtban is kiürítettek egy vásárt, de csak elővigyázatosságból, nem konkrét fenyegetés miatt.
  • Magyar érintett nincs, Orbán Viktor részvétet nyilvánított Olaf Scholznak.

Péntek este hét óra után nem sokkal a tömegbe hajtott egy autó a karácsonyi vásáron a kelet-németországi Magdeburg városában – számolt be a helyi média. A tartományi belügyminisztérium szerint feltehetőleg támadás történt.

Reiner Haseloff, Szász-Anhalt tartományi miniszterelnöke elmondta, hogy

a támadásnak legalább két halottja van, akik közül az egyik egy kisgyerek, a másik egy felnőtt férfi.
Az AFP hírügynökség szerint 60-80 sebesültje van a támadásnak. Magdeburg egy szóvivője közölte, a környéken az összes kórház tömeges sérülést okozó esemény ellátására készül fel, majd később a város is arról számolt be, hogy legkevesebb 70 sérültről tudnak, akik közül 15 embernek súlyos a sebesülése.

Az autó vezetőjét letartóztatták

– jelentette a német dpa hírügynökség egy meg nem nevezett, Szász-Anhalt tartományi tisztviselőre hivatkozva.

Haseloff tartományi miniszter elmondta, hogy az elkövető egy szaúd-arábiai férfi, aki állandó tartózkodási engedéllyel volt Németországban, ahol orvosként dolgozott. Elmondta azt is, hogy az elkövetőnek nem volt társa.

A Spiegel úgy tudja, az őrizetbe vett személy egy 50 körüli szaúdi férfi, akit a hatóságok nem tartották nyilván iszlamistaként.

A német közszolgálati csatornának nyilatkozó szemtanúk szerint az autó egyenesen a karácsonyi vásárban gyülekező tömegbe hajtott, a városháza irányába. Az MDR azt is írta, hogy az autó sofőrje 400 méteren keresztül gázolhatott válogatás nélkül. Közölték: a rendőrség azt gyanítja, hogy robbanószerkezet volt a járműben, ami vásározók közé hajtott.

Egy másik szemtanú, a 32 éves Nadine a Bildnek azt mondta, barátja a karjaiban volt, amikor a gyorsító autó közeledett feléjük. A férfit elsodorta a jármű, a lába és a feje sérült meg. A nő elviselhetetlennek nevezte a bizonytalanságot most, ugyanis azt sem tudja, melyik kórházba vitték a párját.

A közösségi médiában terjedő biztonsági kamera felvételeken egy autó nagy sebességgel hajt a vásáros bódék között sétáló emberek közé, és több méteren hosszan letarolja őket, majd megakad valamiben. Olyan videók is terjednek, melyeken állítólag a támadást követő jelenet látható, földön fekvő emberekkel, és a segítségükre siető mentősökkel. A felvételek hitelességét egyelőre nem ellenőrizték, így cikkünkben nem tesszük közzé őket. A tragédia helyszínéről ugyanakkor ebben a cikkben mutattunk meg képeket.

A helyi hatóságok elmondták, hogy „kiterjedt rendőri művelet” van folyamatban, a piacot pedig lezárták. A vásár szervezője mindenkit arra kért, hogy meg se próbálják közelíteni a területet, „a hatóságok hadd végezzék a munkájukat.”

A német közszolgálati média arról számolt be, hogy a közép-németországi Erfurt városában egy másik karácsonyi piacot is kiürítettek. A jelentés szerint mindössze elővigyázatosságból, „nincs konkrét bizonyíték veszélyre”.

Olaf Scholz német kancellár az incidenst követően arról beszélt, hogy az eset hallatán a legrosszabbtól félnek. „Gondolataimmal az áldozatokkal és a szeretteikkel vagyok. Mellettük és a magdeburgi lakosok mellettük állunk. Köszönöm a sürgősségi szolgálatok munkáját ezekben a nehéz órákban” – mondta.

Szijjártó Péter külügyminiszter arról írt, hogy egyelőre nem tudnak magyar érintettről. Orbán Viktor már részvétét fejezte ki Scholznak.

A Berlintől nyugatra, az Elba folyó partján fekvő Magdeburg Szász-Anhalt tartomány fővárosa, 240 ezren élnek itt.

2016. december 19-én Berlinben egy szélsőséges iszlamista támadó teherautóval hajtott a karácsonyi vásáron sétálók közé, miután 13 ember meghalt, több tucatnyian pedig megsebesültek. A támadót napokkal később Olaszországban egy tűzharc során megölték.

Kapcsolódó

(BBC / The Guardian)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik