A Bors előre megszerzett egy részletet a Házasság első látásra szerdai részéből, amiben Szabi felsorolta, Juditnak miben kéne változnia, vagyis inkább változtatnia a külsőjét illetően. A lap azt írja, Szabi azzal poénkodott, hogy feleségére ráférne egy kis „ráncfelvarrás”.
„Menj el a fodrászomhoz, legyél szép. Nem leszel egy kicsit vörös?” – tette fel a kérdést nejének, aki erre nem volt hajlandó, Szabi azonban további javaslatokat tett.
Egy jó csajnak tartalak, egy szép nőnek, csak egy 10-est kéne rád költeni. De mivel van pénzed, én tudok jó dokit Bécsben. Beszálazzák az arcod, a fenekedből meg oldalról kivesznek egy kis zsírt, és betöltik a kerek részébe. Amúgy minden jó rajtad, csak maximalista módon ragozom a dolgokat. Ha már itt tartunk, mellből is nagyobb kéne, egy 800-as. Ja, és akkor a hasadról lerántják még azt a kis felesleget, és a zsírt beinjektálják az arcodba. Tudod, egy AMG Mercit is fel lehet tuningolni
– sorolta az üzletember, aki aztán próbált egy kicsit javítani a helyzeten azzal, hogy megígérte:
Ha a kapcsolatunkat megéljük úgy, mint párkapcsolat, akkor utána Seychelles-szigeteken elveszlek egy gyémántgyűrűvel. Ez így lesz! Most ez nem igazi lánykérés volt.