Meghalt a nukleáris katonai erőkért felelős orosz tábornok kedden Moszkvában – közölte az orosz Nyomozó Bizottság. Igor Kirillov altábornagy halálát egy elektromos robogóba rejtett pokolgép okozta.
A támadásban meghalt az altábornagy asszisztense is, a két halálesetet büntetőeljárás keretei között vizsgálják.
A BBC a Kyiv Independent című lapra hivatkozva azt írta, hogy az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) hétfőn távollétében elítélte Kirillovot tiltott vegyi fegyverek ukrajnai használata miatt. Az SZBU szerint Kirillov vezetése alatt Oroszország közel 5000 alkalommal vetett be vegyi fegyvereket.
Rendőrségi források az orosz médiának azt mondták, hogy az ügyet valószínűleg terroristaüggyé minősítik át.
Oroszország tagadja azokat az ukrán állításokat, amelyek szerint az orosz erők vegyi fegyvereket alkalmaznak a harctéren. Ellenkezőleg: Kirillov az orosz állami televízióban időnként azzal vádolta Ukrajnát, hogy megsértette a nukleáris biztonsági előírásokat. Nagy-Britannia októberben azonban szankciókat vezetett be a kedden meggyilkolt altábornagy ellen egy mérgező fojtószer, a klórpikrin harctéri használatáról szóló jelentések miatt.
A legnagyobb visszhangot kiváltó esetek közé tartozik Darja Dugina, meggyilkolása. Ő a Vlagyimir Putyin orosz elnök főideológusának tartott Alekszandr Dugin nacionalista filozófus lánya volt, aki 2022-ben halt meg egy autóban elhelyezett bomba miatt.
A Kirollov által vezetett orosz radioaktív, vegyi és biológiai védelmi erők olyan különleges alakulat, amely radioaktív, vegyi és biológiai szennyezéssel járó körülmények között tevékenykedik, feladata a szélsőséges körülmények között harcoló szárazföldi erők védelme.
Kirillov 1987-ben kezdte meg szolgálatát még a Szovjetunió fegyveres erőinél. 1991-ben kitüntetéssel diplomázott a Kosztromai Vegyivédelmi Felsőbb Katonai Parancsnoki Iskolában. 1991 és 1994 között szakaszparancsnokként szolgált a Nyugati Erők Csoportjában. Utóbbiak Németországból való kivonulása után a Moszkvai Katonai Körzetben szolgált. 1995-től egymás után töltött be különböző magas funkciókat a radioaktív-, vegyi és biológiai védelmi területen.