Vannak itt olyan kissrácok, akik nemhogy Tatabányán, de még a telepen kívül sem jártak. Mondták itt, hogy egyszer béreltek egy buszt, és elvitték őket a Tatai Kalandpark által felajánlott ingyenes programra, aztán úgy néztek a gyerekek, mintha egy másik bolygóra kerültek volna. Nekik egyszerű bármit adni, hiszen semmijük sincsen.

A hírhedt tabányai Mésztelepen járunk, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat úgynevezett Jelenlét Pontján. A környéken sok mindent nem találunk az omladozó házakon kívül – kocsma sincs, perspektívák se nagyon, csak egy kisbolt, ahol még lehet hitelre venni ezt-azt. Háttérben a bezárt bánya, az udvaron gőzölgő paprikás krumpli, a házban mindent átható gyerekzsivaj – és a szorgos fiúk és lányok által készített palacsinta illata.

A szervezet tavaly óta a Vasalt Utak Egyesület csapatával karöltve azon dolgozik, hogy különböző programok segítségével – falmászás, táborozás, táncos foglalkozás – kicsit kilépjen a megszokott szakmai keretekből, ezáltal megmutassa a helyi fiataloknak, mennyivel túlmutatnak a lehetőségeik a telep határain.

A mai alkalom az NKS (Nem Közölt Sáv) rap zenekar látogatásáról szól – tőlük származik a fenti idézet is, de erről majd bővebben kicsit később. A formáció immár másodjára látogat el a mésztelepi fiatalokhoz, hogy közösen szöveget írjanak. A helyi fiúk-lányok így kicsit azt érezhetik, hogy most mások lehetnek. Néhány órára telepi gyerekek helyett ők is rapelőadókká válhatnak.

De először egy kicsit arról, hol is vagyunk. Tatabányán három szegregátum található – a Hatostelep, a Mésztelep, illetve valamelyest annak számít a Barackos is, ami egykor egy nyaralóövezet volt, ám a hétvégi házakba aztán olyanok költöztek be, akik máshol nem tudták megoldani a lakhatást. A szegregátumban élők múltja nagyon messzire nyúlik vissza: a telepek annak idején kifejezetten jó helynek számítottak a tipikus bányászváros Tatabányán, egykor a bányászok laktak a hatajtós házakban, innen is kapta a nevét a telep.

Amikor bezárt a bánya, minden megváltozott. A Mésztelep elég messze található a városközponttól, így egy idő után azok költöztek ide, akik ott nem találták a helyüket, vagy a város nem tudott nekik lakhatást biztosítani. A máltai szeretetszolgálat 2012-ben érkezett meg ide – akkor az E.ON-nal közösen oldották meg a helyi áramlopások problémáját. „Sokan egy drót segítségével akartak áramot szerezni a vezetékekből, számos haláleset is történt” – meséli Talabéra Andrea, a szervezet tatabányai programjainak vezetője.

A város célja egyébként az, hogy felszámolja a Mésztelepet, illetve azok, akik nem tudnak beköltözni a városba, a Hatostelepre költöznének át. Viszont élnek itt olyanok is, például az idősek, akik már nem tudnak innen elköltözni, a szeretetszolgálat pedig itt lesz, amíg bárki is itt lakik.

A Jelenlét Pont sokféleképpen igyekszik segíteni az itt élőkön. Van lehetőségük itt telefonálni, bejöhetnek mosni, tudnak fürdeni, melegedni is akár, ha arra van szükségük. A szociális munkások bármilyen ügyes-bajos dologban segítenek, kimennek a telepre, beszélgetnek velük az épp aktuális problémájukról – az életük vezetését próbálják megkönnyíteni.

Az itt élők nagy része aluliskolázott, nem biztos, hogy van munkájuk, ha van is, nem biztosít elég jövedelmet ahhoz, hogy megfelelő körülmények között tudjanak élni. Úgy érezzük, a gyerekeknek kell mutatnunk valamiféle utat, hogy el lehet innen kerülni

– magyarázza Tunyogi Bea, hogy miért a gyerekeknek szánt változatos programokra igyekeznek fókuszálni a Vasalt Utak csapatával több, mint egy éve.

A szociális munkások komoly küzdelmeket vívnak nap mint nap – más eszközökkel, mint a családsegítő vagy a gyámügy. Mivel ők mindig itt vannak, itt élnek köztük, így a helyiek nagy bizalommal fordulnak hozzájuk, és előbb osztják meg a gondjaikat velük, minthogy bemennének egy gyermekjóléti központba. A munka nehéz – és az csak még nehezebbé teszi, hogy csak apró sikereket lehet elérni.

Siker az, ha például elballag egy gyerek az általános iskolából. Vagy, ha egy család képes elköltözni innen. Ám ehhez nagyon sok mindent meg kell tanulniuk, amelyekről mi azt gondolnánk, természetes: akár beosztani a fizetést, befizetni a csekkeket. Közben pedig a cél, hogy a gyerekek lássanak mást. Hogy miként is lehetne élni – magyarázza Andrea.