Szórakozás

Világgá rohant volna a lebukott musicalsztár

Kompromittáló fotók készültek Mészáros Árpád Zsoltról Törökországban.

Nehezen találta a szavakat Mészáros Árpád Zsolt, musicalénekes, miután botrányos paparazzi képeket közölt róla az egyik napilap. Törökországban kapták le magyar nyaralók gyermekei anyja helyett egy fiatal nővel, akivel úgy csókolóztak, mint a friss házasok a nászútjukon. A színész először megpróbálta kimagyarázni azzal, hogy csupán pikáns aktivityt játszottak, ám később úgy döntött, mindent bevall.

“Esendő emberek vagyunk sajnos. A sok munka mellett az ember egy kicsit lelazítja magát valamilyen szinten” – magyarázta botlását az Aktívnak a három gyermekes MÁZS becenévre hallgató operettsztár, aki a lesifotókon látható hölgyről nem kívánt beszélni.

Kollégái szerint először, mikor meglátta az újságot, „világgá akart rohanni”, de később sikerült jobb belátásra bírni.

“Ez egy nyaralással egybekötött fellépéssorozat volt, egy kis kikapcsolódás a mindennapokból, eltávolódás a tenger mellé” – mondta a színész, aki évek óta stabil párkapcsolatban él kedvesével, Erikával. Az asszony nem vette jó néven a pikáns fotósorozatot, de végül megbeszélték a történteket. A színész azt mondja, bármi is történt Törökországban, továbbra is a párja jelenti számára a biztos hátteret.

Mészáros Árpád Zsolt egyébként ízléstelennek tartja, hogy egyesek azzal töltik a szabaidejüket, hogy másnak a magánéletében vájkálnak a nyaralásukon, és amúgy is szívesebben beszélne a színházi munkáiról, de erre most nem volt lehetősége…

Ajánlott videó

Olvasói sztorik