Élő Sport

Egy feltámadás nem volt elég a pontszerzéshez, kikapott a női kéziválogatott a franciáktól

Kisbenedek Attila / AFP
Kisbenedek Attila / AFP

A magyar női kéziválogatott 30-27-re kikapott Franciaországtól az Európa-bajnokság középdöntőjének utolsó fordulójában.

Golovin Vlagyimir csapata pocsékul kezdte a mérkőzést, 4-0-val elrohantak a franciák. A védekezésünk működött, de a támadásunk nagyon nehezen boldogult a magyar csapat. Kétszer is időt kért a szövetségi kapitány, az első gól majdnem kilenc percbe telt – Klujber Katrin egy hetesből volt eredményes.

Szemerey Zsófi is belelendült a védésekbe, valamint Vámos Petra is egyre jobban játszott. Győri-Lukács Viktória is fontos gólokat dobott, a közönség pedig végig egészen fantasztikus hangulatot teremtett. Hiába vezetett 10-6-ra is Franciaország, 12-12-nél sikerült egalizálni és szünetben se volt már előnyben ellenfelünk.

Térfélcsere után újra meglépett az ellenfél egy 3-1-es szériával, ráadásul Szemerey combja is ápolásra szorult és bár Böde-Bíró Blanka egy védéssel szállt be a meccsbe, ezen kívül egy hárítást rakott bele a közösbe. A második félidőben nem sikerült senkinek a hátára venni a csapatot, de akadtak villanásaink. Nem sikerült azonban kettőnél közelebb zárkóznunk, a franciák lényegében végig vezetve, jobb játékkal nyerték meg a meccset.

Vereségével másodikként jut tovább a magyar válogatott és pénteken a bombaerős Norvégiával küzdhet meg a döntőért Bécsben.

Női kézilabda-Eb, középdöntő, 5. forduló

Magyarország – Franciaország 27-30 (13-13)
Debrecen, 3639 néző
v.: Wejmans, Wolbertus (hollandok)

lövések/gólok: 46/30, illetve 47/27

gólok hétméteresből: 4/4, illetve 7/7

kiállítások: 6, illetve 2 perc

Magyarország: Szemerey 1 – Győri-Lukács 5, Klujber 9, Vámos 3, Füzi-Tóvizi, Kuczora 2, Szöllősi-Schatzl, cserék: Papp, Márton 3, Simon 2, Bordás, Juhász 2, Böde-Bíró, Faluvégi

27-30

Még egy eladott labda után szépítésért támadott a magyar csapat, de Klujber lövése nem jutott el a kapuig. Kikaptunk hárommal, jöhetnek az elődöntőben a norvégok!

27-30

Sikerült kivédekezni egy támadást, sőt gyors támadás végén Márton Gréta újra a rövidbe dobott. Két perccel a vége előtt feljöttünk kettőre, de Ondono beállóból betalált. Sako még védett egyet, de oda a pontszerzés esélye.

26-29

Végletekig kijátszott támadás végén dobott gólt Franciaország, de Simon betörésből válaszolt. Horacek lövése elakadt Szemerey kezében, de sajnos bepattogott a gólvonalon túlra, hiába videózták a holland bírók. Vámos magára húzott a túloldalon két védőt, őket is átugrotta viszont Márton Gréta és úgy szépített. Rohamosan fogy az idő sajnos, de küzdenek a lányok.

24-27

Golovin időt kért, majd Juhász Gréta egészen óriási gólt ragasztott a bal felső sarokba. A cserénk ezután védekezésben is főszereplő volt, labdát szerzett a magyar csapat. Egy-egy hiba jött mindkét oldalon, de mégis beleérhetett egy magyar játékos az egyik francia passzba, mert náluk maradt a labda. Jött is a vendégektől egy időkérés.

23-27

Klujber nagyot húzott, alulról húzta be a bal felső sarokba. Granier lövését kivédte Szemerey, de elöl ellenünk fújtak. A magyar kapus újra védett, de Flippest faultolta Simon, így hetessel jöhetett az ellenfelünk, Horacek pedig nem hibázott.

22-26

Lépéshiba miatt kaptuk vissza a labdát, Simon pedig szépített. Csakhogy heteshez jutottak a franciák, ezt Zaadi simán bedobta. Jött a büntető túloldalon is, Klujber hetedjére sem rontott. Sajnos Sako megint védett egyet, Faluvégit pedig kiküldték két percre. Horacek bedobta a hetesét, a visszaálló Szemerey sem tudott védeni. Most nagyon mélyre kell ásni, jön a hajrá és négy van közte.

20-23

Egy blokk ott, egy kapufa itt, majd Simon harcolt ki egy büntetőt, amit Klujber be is dobott. Sako rajta volt, majd megőrült, hogy bement. Hasonló érzéseink lehettek, amikor Flippes átlövésből talált be, viszonylag gyorsan. Sako ráadásul túloldalon hárította Kuczora próbálkozását…

19-22

Vámos ütközött össze Foppával, de szerencsére nem lett egyiküknek sem baja. Miután folytatódott a játék, Kuczora készített elő Faluvéginek, a kínai végén pedig szépítettünk is. Bouktit beállóból dobott gólt, ráadásul Faluvégi ellen nem ítéltek szabálytalanságot, de szerencsére Horacek pontatlanul dobott. Márton viszont összeszedett egy lecsorgó labdát, amit Sako lábai között húzott be. Valentini azonnal válaszolt…

17-20

Foppa váratlan lövéssel dobott gólt, majd Márton Gréta lövését is megfogta Sako. Sajnos nagyon jól sült el a francia kapuscsere, de Vámos betörésénél már ő is tehetetlen volt. Foppa viszont villámgyorsan helyzetbe került, nem is hibázott. Klujber viszont igen.

16-18

Zseniális támadás végén Valentini növelte az előnyt, ettől megnőtt a hazai közönség hangja is. Vámos betört, a lövését kivédte Sako, de így is kiharcolt egy hetest. Ezt Klujber belőtte, eddig 5/5 a mérlege büntetőkből ma este. Valentini bal szélről volt eredményes, de egy lassú támadás végén Kuczora átlövésből szépített, némi mázlival.

14-16

Gólt dobtak a franciák, majd egy újabb Kuczora-hiba után Nze Minko lerohanásból dobott gólt. Szemerey ápolást kap. Kuczora viszont átlövéstből betalált, Böde-Bíró pedig az első lövést azonnal védte lábbal! Passzívig húzódott a támadásunk, Győri-Lukács lövését pedig kivédte Sako.

Folytatódott a játék

Klujber próbált labdát szerezni, de a lecsorgót Foppa a kapunkba dobta, ráadásul Győri-Lukács lövését védte Sako.. Szemerey védte a feje fölé szánt Granier- lövést, de sajnos bedobással folytatódik a meccs, így a franciák támadhatnak majd némi törlést követően.

Szemerey rengeteget tett hozzá

Több helyen több számítás is kijött védéshatékonyságra, az európai szövetség (EHF) adatai szerint 35%-ot hozott a magyar kapus, míg Glauser 23%-nál tart. Ezek a bravúrok is kellettek nagyon. A franciáknál senki sem dobott kettőnél több gólt, összesen kilencen találtak be a kapunkba. A mieinknél összesen öt gólszerző volt eddig, Klujber öt, Győri-Lukács négy, Vámos két gólnál jár, míg Juhász és Szemerey egy-egy találatot jegyez.

13-13

Az utolsó szó sem a franciáké lett, mert bár a vezetésért támadtunk, Granier pedig gólt dobott egy lerohanásból, másodpercekkel a szünet előtt Győri-Lukács is ejtett egy gólt. Nagyon szépen összeszedték magukat a lányok, még harminc percnyi hasonló játék kell.

12-12

Granier az első, aki jobbról betalált Szemerey-nek, de lehet, csak olaj volt a tűzre, mert egy rossz támadás után a magyar kapus fogta és egész pályáról is gólt dobott! Ráadásul le sem pattant a gólvonal előtt. Bordás labdát szerzett, Győri-Lukács pedig üres kapuba dobott! Nagyon megy a csapat, beértük a franciákat.

10-11

Juhász gólpassz után gólt is dobott, majd Szemerey újra megfogott egy jobb szélről érkező lövést – összesen már 11 védésnél jár! Vámost faultolták, Klujber pedig bedobta a hetest, végre már csak egy van közte! Most a franciák kértek időt.

8-11

Golovin felhívta rá a figyelmet, hogy a hosszú passzaink rendre rosszak voltak. Juhász Gréta és Bordás is beállt, de nem ők dobták a gólt, hanem Győri-Lukács Viktória egy jó figura végén. Szemerey védett nagyot, majd nagy indításból újra Győri-Lukács dobott gólt, ezt bravúr volt elérni és bedobni. Szemerey újra védett, de sajnos Glauser is hárította Papp próbálkozását. Lassource a túloldalon nem hibázott a gyors akció végén. Most felpörgött a játék.

6-10

Győri-Lukács nagyon okosan tört be a zavarót védekező francia mögé, lendületből tört kapura, de faultolták, a büntetőt pedig bedobta Klujber. Oriane Ondono beállósként dobott gólt, pedig Szemerey belekapott a labdába, itt most nem volt szerencsénk. Simon passzát prímán olvasták a franciák, kivédte a lerohanás végén Lassource lövését, de a kipattanó Flippes kezébe került, ő meg már nem hibázott. Golovin időt kért.

5-8

Jól dolgozott a sánc, viszont Kuczora eladta a labdát, így nem sikerült feljönni egyre. Szemerey nagyot védett, mehettünk újra a gólért, ám Kuczora újra elpasszolta magát, eddig nem az ő meccse a mai. Foppa viszont beállóból gólt dobott, így ismét háromra nőtt a különbség. Klujber lövését blokkolta Horacek, de Glauser rosszul indított.

5-7

Foppa belemenés miatt veszített labdát, a mieink egy rossz passzal, utóbbiból lett baj, mert Nze Minko lerohanásból betalált. Vámost viszont megint csak felborítani tudták a franciák, Klujber pedig bedobta a hetest, Kanor pedig a lelátóra dobott egy passzt. Ez már az ötödik elszúrt passzuk 16 perc alatt, ráadásul Klujber kilenc méterről a jobb alsóba dobott. Ez volt ötszázadik gólja a válogatottban.

3-6

Jó védekezéssel hibára késztettük a franciákat, majd türelmes támadásépítés után megint Vámos dobott gólt. Nagyon fegyelmezett volt most a magyar csapat, még akkor is, ha Flippes leradírozásáért hetest kapott ellenfelünk, amit Tamara Horacek a hálóba dobott. Vámos nagy passzt adott Schatzl-nek, de a labda mindkét kapufát érintve kijött. Szemerey viszont védett egyet a túloldalon.

2-5

8:44-nél végre sikerült megtörni a jeget. Lukácsot borította fel Valentini beugrás közben, Klujber pedig magabiztosan értékesítette a büntetőt. Sajnos Flippes is betalált, ráadásul szokatlan módon középre mozogva átlövésből, de Vámos Petra gyorsan válaszolt a túloldalon.

0-4

Nze Minko egy pofonért kiállt két percre, de nagyon dadog a támadójátékunk, Kuczora ellen pedig belemenést fújtak. Végre kimaradt egy francia lövés is, de az egészpályás dobásunk kapu mellett pattogott az alapvonalon kívülre. Foppa az első beállóból lőtt góljukat is meglőtték, Golovin végre időt kért, most nagyon össze kell rántani a csapatot.

Olvasói sztorik