Élet-Stílus

Megasztár: korábbi győztesekkel duetteznek a döntősök a vasárnapi fináléban

TV2
TV2
Zsűritagok is színpadra állnak majd.

Vasárnap lesz az idei Megasztár döntője. Már csak négyen vannak versenyben, közülük kerül majd ki a győztes: Balogh Rebeka Valéria, Gudics Máté, Orbán Rudolf és Tóth Abigél.

A TV2 pénteken bejelentette, az énekesek első produkcióként duetteket énekelnek majd a Megasztár korábbi évadainak győzteseivel. A párosítások a következők:

  • Gudics Máté duettpartnere Rúzsa Magdi lesz,
  • Orbán Rudié Molnár Ferenc Caramel,
  • Tóth Abigél Tolvai Renivel lép színpadra,
  • míg Balogh Rebeka Valéria Király Viktorral énekel.

Miután a duettek elhangoztak, az addig legkevesebb szavazatot kapó énekes búcsúzik a finálétól és csak hárman folytatják a versenyt. Ők egy-egy új produkcióval lépnek a színpadra, ami után szintén távozik egyvalaki, a két utolsó, versenyben maradt énekes pedig elénekli egy korábban már a műsorban előadott dalát, ezután hirdetnek majd nyertest.

A fináléban már csak és kizárólag a nézők szavazatai számítanak, ők döntik el, ki nyerje a 40 milliós fődíjat és az egyéb juttatásokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik