Egy figyelmetlen sofőr okozott balesetet az M7-esen, számolt be az esetről a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. Facebook-oldalán. Az MKIF a posztban azt írta:
Jó látási viszonyok, hosszan belátható útszakasz, a lassító sávon forgalmi okok miatt előbb lassulnak, majd meg is állnak a járművek. A távolból érkezik egy platós teherautó, szabályosan kisorol a lassító sávra és 2–300 méteren keresztül gyakorlatilag továbbra is gyorsabban közlekedik, mint a főpálya sávjain haladó járművek.
Az utolsó pillanatban az autós fékezett, és elrántotta a kormányt, de ekkor már késő volt, így belerohant a sor végén álló személyautóba és ezzel a lendülettel összetolta a várakozó kocsisort. A hirtelen sávváltási manőverrel pedig egy szabályosan közlekedő autósnak is nekiütközött, aki a lökéstől szintén belerohant az álló kocsi sorba.
A figyelmetlenség eredménye: két könnyebb sérült, hét összetört autó, két órán át tartó forgalomkorlátozás a helyszínelés, törmelékek eltakarítása és a műszaki mentés idejére, illetve több kilométeres torlódás.