Pénzügy

Kötelezőkampány: a lényeg, hogy felmondjuk

Minden évben két fontos dátum van a kötelezős kampányban. Az egyik, hogy november 30-a éjfélig kell felmondani jelenlegi biztosítást, ha váltani szeretnénk, a másik, hogy december 31-ig kell újat kötni.

Az autósok jelentős része idén is az utolsó napokra hagyja kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának megkötését. A közkeletű elképzelésekkel szemben most – december 1-jéig – csak a meglévő szerződés felmondását kell eldönteni, így azoknak is célszerű a következő néhány napban lépniük, akik csak a váltásban biztosak, az új biztosítóról még nem tudtak dönteni – javasolja Lantos Lóránt, a kotelezo.hu szakértői portál vezetője. – Az új biztosítónál csak december 31-ig kell megkötni az új biztosítást.

Természetesen azoknak, akik év közben váltottak autót, azoknak már egy éve, a vásárlás időpontjához kapcsolódik a biztosítási szerződésük megújításának időpontja.

Az idei év újdonsága a 30 százalékos baleseti adó, amelynek ellensúlyozására csak azoknak van esélyük, akik biztosítást váltanak – állítják egybehangzóan a piaci szereplők. A Biztosítás.hu internetes alkusz által kiadott adatok alapján a személygépjármű tulajdonosok esetében ez mintegy 3-6 ezer forintot jelent majd évente, mely összeg a váltással a legtöbb esetben megspórolható.

forrás: Biztositas.hu

Fontos azonban megemlíteni, hogy a 2010-es évközi váltóknak is nagyon kell figyelni, mert ők a jövő évre arányos díj alapján fizetik az új terhet. Akik éves díjfizetést választottak, abban a tudatban lehetnek, hogy további kötelezettségük nincs a biztosítási évfordulóig, a jogszabály értelmében viszont az adó elsőbbséget élvez a díjjal szemben. Vagyis azoknak az ügyfeleknek, akik nem fizetik be a baleseti adó összegét, biztosításidíj-tartozása keletkezik, amit a díj nem fizetése miatti törlés követhet, annak minden negatív következményével együtt – figyelmeztetett közleményében a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).

A gépjármű tulajdonosoknak az adót, az általuk fizetett díjrészletekkel együtt kell majd megfizetniük 2012-ben. Az egészségbiztosítási alap hiányának egyensúlyba hozatalát célzó Baleseti Adó-ból a költségvetésnek mintegy 25 milliárd forintos többletbevétele képződik majd.

Általánosságban a biztonság miatt érdemes még néhány dologra figyelni. Aki alkuszon keresztül köt, a felmondásról szóló visszaigazolást is az alkuszától várja. Aki a biztosítónál közvetlenül intézkedik, saját magának kell meggyőződnie, beérkezett-e a dokumentum, amelynek minimálisan az elhagyni kívánt biztosító nevét, az aktuális biztosítás kötvényszámát, a rendszámot, valamint az üzembentartó nevét, címét, felmondási szándékát kell tartalmaznia.

Fontos, hogy aki az utolsó pillanatban, saját maga intézi a felmondást, ezt vagy faxon tegye, és őrizze meg a fax visszaigazolását a sikeres adásról, vagy személyesen tegye a biztosító valamelyik fiókjában, ahol ne feledjen igazolást kérni a felmondólevél átvételéről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik