Szórakozás

Elton John megmutatta kisfiát

Az énekes és élettársa megtörték a csendet, és egy hosszabb interjúban meséltek a kis Zachary fogantatásáról és születéséről.

Korábban csak találgatni lehetett, a pár azonban most megerősítette a pletykákat: nem tudják, hogy ki lett Zachary biológiai édesapja, mivel mindketten „hozzájárultak” a sikeres fogantatáshoz – többek között ezért is kerestek Amerikában béranyát, hiszen a brit törvények tiltják az eltérő alanyoktól származó spermiumok összemixelését a megtermékenyítési eljárás alatt. „Pillanatnyilag fogalmunk sincs, hogy melyikünk lett a biológiai apa – ha most ránézünk, az orra Eltoné, de a kézfeje az enyém” – mesélte az Us Weekly magazinnak Furnish, majd hozzátette, egyáltalán nem érdekli őket a biológia, csak az a fontos, hogy a kis Zachary egészséges, boldog és szeretet veszi körül.

Az énekes és párja a kisfiú születésének körülményeiről is beszámolt. „Karácsony éjjel felébresztettek minket, hogy siessünk, mert megindult a szülés. Zachary úgy jött, mint egy rakéta, az orvosnak szinte el kellett kapnia. Nagyon felkavaró és izgalmas volt az egész, nem nagyon volt idő az érzelmeskedésre” – veszi át a szót a 63 éves énekes.

Zachary születésétől függetlenül a páros nem adta fel a harcot, hogy örökbe fogadhassák az ukrán testvérpárt, a kétéves Levet és a négyéves, HIV-pozitív Artyomot. Ukrajnában nem ismerik el az azonos neműek közötti házasságot, ezért a hatóságok korábban visszadobták a pár adoptálási kérelmét – John és Furnish azonban nem tudják elfelejteni a gyerekeket, és továbbra is támogatni akarják őket érzelmileg és anyagilag.

Az interjúból és az első képekből befolyó összeget a pár teljes egészében jótékony célokra ajánlotta föl.

AJÁNLOTT LINKEK:

Íme, John és Furnish kisfia – angolul (UsMagazine.com)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik