Geszti Péter volt Sváby András vendége az Útközben elmeséled legutóbbi adásában. A műsorban a zenész a családjáról is mesélt, köztük az édesanyjáról, aki mint mondta, egész életében küzdött mindennel és mindenért.
Terhesen járta ki az egyetemet, amíg velem volt terhes. Amikor elvált az apámtól, aki kvázi elhagyta őt. Utána még nagyobb traumák jöttek a nővéremmel, hogy megromlott a viszonyuk, hogy a nővérem elköltözött, aztán hogy a nővérem meghalt. Én nem tudom elképzelni, hogy lehet azt túlélni, ha az embernek meghal a gyereke. Az a legnagyobb dráma, ami történhet az emberrel
– mondta a műsorban, hozzátéve: miután nővére, Márta meghalt, édesanyjuk vette magához és nevelte hosszú évekig a gyerekeit, ami szintén nagy küzdelmet jelentett, a gyerekek ugyanis éppen kezdtek kamaszodni.
A zenész arra is kitért, hogy közte és a nővére között – aki édesanyja előző kapcsolatából született – 11 év volt, és nagyon szerette őt, testvérének azonban nagyon sok nyomorúság jutott, és „az ő hihetetlen szerencsés, emelkedő csillagú sorsához képest Márta élete egy zuhanórepülés volt”.
Utólag is rengeteg lelkiismeret-furdalás maradt bennem vele kapcsolatban. Utólag felépítettem magamnak egy ilyen elméletet, hogy tényleg olyan, mintha a sors mindent ideadott volna nekem, tőle meg mindent elvett. Valahogy úgy élem meg néha, hogy ez milyen igazságtalan volt. Nagyon szerencsétlenül alakult, hogy ugyan az apám a nevére vette, de nem szerette meg soha a Mártát, és nem volt annyira az édesapja, mint ahogy lehetett volna egy szerencsésebb esetben.
Geszti hozzátette, hogy az édesapja első házasságából született lánya meghalt, ezért miután ő megszületett, apja a világegyetem összes szeretetét az ő személyére koncentrálta.
Amikor én megszületettem, az neki egy csodálatos új univerzumot nyithatott meg. Ezért én mindent megkaptam a családban, mindenki figyelmét, szeretetét, odaadását, még a nővéremét is kisfiúként, de a nővérem ennek a tizedét se kapta.
