Szórakozás

A diákok nem kíváncsiak Sarah Palin lányára

Bristol Palin a Washington Egyetem szervezésében hirdette volna a szexuális önmegtartóztatás fontosságát – a diákok azonban tiltakoztak a politikuscsemete fellépése ellen.

A 20 éves hölgy több ezer dolláros tiszteletdíját a diákok által befizetett alapból emelték volna le a szervezők – a hír hallatán azonban az egyetemen tanuló fiatalok megtorpedózták a híresség meghívását.

Az előadás pénzügyi oldala mellett Bristol Palint „előélete” is furcsa választássá tette – Sarah Palin lánya ugyanis 17 éves korában esett teherbe kisfiával, azóta pedig tulajdonképpen édesanyja hírnevéből él. A Facebook-on alakult tiltakozó csoport egy tagja például a következőket írta Bristol tervezett megjelenésével kapcsolatban: „Bristol Palin 17 évesen lett terhes, és semmi mást nem tud felmutatni, mint az anyját, aki alelnökjelölt volt. Egyáltalán nem ért a témához, viszont egy halom pénzt követel a tanácsaiért!”

Az egyetem diáktanácsának elnöke szerint Palin meghívásának visszavonása „100 százalékig közösségi döntés” volt, amiben maga a híresség is részt vett, és természetesen meghajolt a diákok akarata előtt.

AJÁNLOTT LINKEK:

Törölték Bristol Palin meghívását a diákok tiltakozása miatt – angolul (UsMagazine.com)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik