Kata bombaformában van. Anyaként és feleségként is kiteljesedett. Bár a két gyerkőc nevelése kezdetben nem volt zökkenőmentes, ma már úgy érzi, százszázalékos teljesítményt nyújt családanyaként, ezért elérkezettnek látta az időt, hogy egy kicsit magával is törődjön, és újra beült az iskolapadba – írja a Kiskegyed.
Hajdúné szívesen tévézne, de nem szeretne műsorvezetőként a középpontban lenni, sokkal inkább érdekli az, ami a háttérben, a kamera mögött zajlik, ezért televíziós szerkesztést tanul a TV2 Akadémiáján.
Az iskola mellett pedig továbbra is rengeteget sportol és odafigyel étrendjére, mert mint mondja, csak nagyon kemény munkával sikerült leadnia a második terhessége alatt felszedett 28 kilót. A kétgyermekes édesanya Rubint Réka életmódtanácsait követte, egy gramm szénhidrátot sem evett és hetente kétszer a konditeremben égette magáról a felesleget. 24 kilótól már így sikerült megszabadulnia, de még további 4 kilót kell leadni ahhoz, hogy újra elérje 54 kilós versenysúlyát.
Kata a lapnak azt is elárulta, férje a kis Dávid megérkezése után nagyot változott. Mindenben segít a gyerekek körül, fürdeti és pelenkázza őket, feltalálja magát és az sem okoz gondot, ha egyedül kell otthon maradni a lurkókkal. A sztárpár házassága olyannyira megerősödött és harmonikussá vált, hogy Kata már a harmadik babát tervezi, igaz nem a közeljövőben, csak 5-6 év múlva.