Szórakozás

Szeptemberben rajtol a Nemzeti Vágta

Jótékonysági sztárfutam, kocsitoló verseny, fogathajtás a Hősök terén.

2011-ben még több programmal és versennyel várja a látogatókat a Nemzeti Vágta. A szeptember 14-18 közötti esemény középpontjában továbbra is a történelmi hangulatú lovasverseny áll, amelyre az indulók heteken, hónapokon át készülnek lovukkal, lovasukkal és azokkal a helyi jellegzetes tárgyakkal, étkekkel, hagyományokkal, amelyeket az Andrássy úton, a Vágta Korzón mutatnak be országnak-világnak. Az Országkonyhán megkóstolhatjuk a vidék jellegzetes magyar ételeit, sőt finom borait is. A különleges összetételű homokpályán az ország településeinek lovai és lovasai vágtáznak egy gyönyörű vándordíjért, az 1840-es évekből való huszárszablyáért és a 10 milliós fődíjért.

A Nemzeti Vágta 2011-ben új tulajdonossal indul el: az országimázs-fesztivál volt tulajdonosa, dr. Tamás István ünnepélyesen átadta Lázár Vilmosnak az elnöki pozíciót.

A Nemzeti Vágta kitűnő példája annak, hogy van egy ország, Magyarország, ahol kitüntetett szerepe van a lónak. A lovak szeretetét, tiszteletét, értését a magyar ember génjeiben hordozza. Óriási érdem, hogy 2011-ben öcsémmel, Lázár Zoltánnal és Mondok Józseffel a Nemzeti Vágta társelnökeivel e kitűnő rendezvény élére állhattunk. A Nemzeti Vágta bevált elemei mellé szakmai mentorság kellett, s mostantól bővített tartalommal visszük tovább a szeptember 14-18 közötti jeles eseményt”- mondta Lázár Vilmos, a Magyar Lovas Szövetség és a Nemzeti Vágta elnöke.

Az idei Nemzeti Vágta sem maradhat jótékonysági sztárfutam nélkül, amely során most is profi hírességek szállnak nyeregbe, és vágtáznak az általuk kiválasztott alapítvány megsegítéséért. Tavaly Pintér Tibor ért át elsőként a célon, ám idén újra bizonyíthat. A színész, Hajas László és Kaszás Géza már lélekben készül a megmérettetésre. A versenyszabályok változása értelmében a futamon a sztárok kizárólag magyar lovakkal állhatnak rajthoz.

Nagy erővel kutatok a megfelelő ló után. Szeretnék egy nagyon gyors, félvér lovat, amelyik legalább annyira jó, mint a tavalyi győztes, Pintér Tiboré. Bár azt gondolom, hogy egy jobbtól kikapni sohasem szégyen” – mondta Hajas László.

A tavalyi nagy sikerű kocsitoló verseny ebben az évben is elstartol, mi több, további sztárokat fölvonultató programra számíthatnak a nézők. De mindezek előtt tizenkét hétvégén keresztül, 15 vidéki helyszínről elrajtolnak a Vágta hivatalos előfutamai.

A Nemzeti Vágta egy olyan márka, amelynek sikerességét az garantálja, hogy hozzáértő szakemberek teszik hozzá tudásuk legjavát. Remélem, hogy néhány év múlva az egyik legnagyobb rendezvénysorozattá válik a Kárpát-medencében” – mondta Geszti Péter, a Vágta kreatív igazgatója.

A Nemzeti Vágta számokban:

2008: 96 település, több tízezer látogató, 950 000 néző a képernyők előtt;

2009: 90 település, több mint 70 000 látogató, 1,2 millió néző a képernyők előtt; a Nemzeti Vágta első regionális előfutama Baján (Bácskai Vágta);

2010: 11 Elővágta, országszerte több mint 80 000 nézővel, közel 150 000 látogató a budapesti, amely számos lovassportág versenyállomása; őshonos magyar lófajták bemutatója

2011: 15 Elővágta az ország különböző pontjain. Országkonyha az eredeti magyar ízek kavalkádjával; a Széchenyi pálya gazdag lovas és szakmai programsorozata

  • Vágtapálya a Hősök terén 6200 m2, (500 m hosszú), a versenytáv 2 és fél kör: 1250 m, a pályát összesen 1 km kordon veszi körül;
  • 60 kamionnyi, összesen 10 000 m3 speciális, nedvességre keményedő granulátumot terítenek szét, amelyet három különböző fajta homokból, többféle geotextíliából és glicerinből állítanak össze;
  • 8000 m2 ingyenesen látogatható terület, + összesen 11 fizetős lelátó, 2700 férőhellyel, 4 óriáskivetítő;
  • 100 sátor az Andrássy úton, a települések és szponzorok bemutatkozásához;
  • 2500 m2 istálló, 200 m3 forgács és 30 000 liter víz a lovak számára;
  • a rendezvényen több száz ember dolgozik a lóápolótól, a kiállítókon, biztonsági szakembereken és vendéglátósokon át a közterület-fenntartókig;
  • az Elővágtákon összesen mintegy 200 zsoké és ló méri össze erejét;
  • a budapesti Nemzeti Vágta versenyein és programjain közel 500 ló szerepel;
  • az RTL Klub televízió 21 kameraállásból közvetíti a Nemzeti Vágtát, ez a legnagyobb köztéri sportközvetítés Magyarországon.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik