Belföld

Bekérették Svédország budapesti nagykövetét

Jakub Porzycki / NurPhoto / AFP
Jakub Porzycki / NurPhoto / AFP

Bekérették Svédország nagykövetét a Külgazdasági és Külügyminisztériumba a svéd miniszterelnök, Ulf Kristersson közelmúltbeli kijelentései miatt, amelyeket a magyar kormány a leghatározottabban elutasít – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán, Budapesten.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a kormányülés szünetében úgy nyilatkozott, hogy az utóbbi napok során „kibújt a szög a zsákból, a brüsszeliek és az európai liberálisok nem bírják feldolgozni” a georgiai választási eredményét.

Nem azok győztek Georgiában, akiket ők akartak győztesként látni, hanem a georgiai emberek maguk döntöttek, s bizony nem egy liberális pártot, hanem egy konzervatív, szuverenista, béke- és családpárti politikai erőt választottak meg, ezúttal ismételten több mint 50 százalékos támogatással

– emelte ki. „Ezt nem tudják megemészteni Brüsszelben, nem tudja megemészteni a liberális mainstream, úgyhogy próbálkoznak mindenfajta módon zavart kelteni, megkérdőjelezni a georgiai választások eredményét” – tette hozzá.

Arra is kitért, hogy Orbán Viktor miniszterelnök látogatását is „mindenfajta, valóságtól elrugaszkodott, sokszor nevetséges, máskor pedig szánalmas kritikákkal illették”.

Itt mellékszereplők bohóckodására most nem térnék ki, így a lengyel kolléga leninezését nem tartom olyan szintű megnyilvánulásnak, hogy akár foglalkozzunk is vele. Viszont ha egy másik ország, ráadásul egy többszörösen szövetséges, hiszen EU- és NATO-tagország miniszterelnöke kérdőjelezi meg, hogy a magyar miniszterelnök kinek az álláspontját és kinek az érdekét képviseli, az túlmegy egy határon, ezért ilyenkor szólni kell

– jelentette ki. Szijjártó Péter arról számolt be, hogy a svéd kormányfő, aki nemrégiben még országa NATO-tagságának támogatását kérte Budapesten, előző nap azt mondta, hogy magyar kollégája valószínűleg Oroszország érdekében járt el Tbilisziben.

Ez olyan állítás, amelyet a lehető leghatározottabban ki kell kérni magunknak, s a leghatározottabban vissza kell utasítani. Senkitől nem viseljük el, nem nézzük és nem fogadjuk el, hogy megkérdőjelezze, hogy mi a saját érdekünket, a magyar nemzeti érdeket, a magyar álláspontot képviseljük

– szögezte le. A miniszter végül közölte, hogy a kormány álláspontjának világossá tétele érdekében előző nap délután bekérették a Külgazdasági és Külügyminisztériumba Svédország magyarországi nagykövetét, akit arra is megkértek, hogy országa vezetői a jövőben tartózkodjanak az ilyen típusú kijelentésektől.

Szavai szerint az effajta megjegyzések „semmiképpen sem alapulnak kölcsönös tiszteletre, és nem úgy tűnik, mintha a szövetségesi együttműködés javítását tűznék ki célul”. „Természetesen figyelemmel követjük a közeljövő nyilatkozatait is barátaink, szövetségeseink részéről, és hogyha kell, akkor természetesen világossá tesszük a saját álláspontunkat is” – összegzett.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik