Belföld

Közel százan fagytak meg az idei télen

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) adatai szerint eddig ezen a télen, október elsejétől december 30-ig közterületen 42, magánháznál pedig 57 ember fagyott meg.

Vecsei Miklós, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke szerint ennél jóval több áldozata volt már a kemény hidegnek. Az elmúlt húsz évben összesen csaknem nyolcezren, éves szinten pedig legalább 260-an haltak meg a hideg következtében. A rendőrség által most közölt, száz körüli számot azzal magyarázta, hogy ebben vélhetően nincsenek benne azok, akik kórházban haltak meg a kihűlés következményei miatt.

Elsősorban nem hajléktalanok fagynak meg, hanem idős, magányos emberek. A hajléktalanok egyrészt fel vannak készülve a hidegre, másrészt az országban sok helyen dolgoznak utcai szociális munkások, akik igyekeznek naponta látogatni az utcán élőket. Több nagyvárosban működik úgynevezett teajárat, amely szintén egy ilyen napi szintű találkozási pont, egy forró tea mellett minden nap el tudnak beszélgetni a fedél nélküliekkel.

Tarlós István főpolgármestertől a szociális szakma december közepéig kapott haladékot arra, hogy eszközeikkel megpróbálják rávenni a hajléktalanokat: hagyják el az aluljárókat vagy legalább ne életvitelszerűen tartózkodjanak ott.

Mostanra a fővárosban a hajléktalanellátó intézmények szinte mindegyike megtelt, sok 120-130 százalékos kihasználtsággal üzemel. A Déli pályaudvarnál és a Nyugati téri aluljáróban üzemelnek az úgynevezett túlélési pontok, ahol azok húzhatják meg magukat éjszakára, akik nem akarnak bemenni az ellátóhelyekre. Vidéken is minden szálló telt házzal üzemel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik