Szórakozás

Idén is elrajtol a Paraszt Forma-1

A látványos virtusvetélkedőt, vagy ahogy a helyiek nevezik: a Paraszt Forma-1-et a hét végi nemzetközi aratófesztiválon Ópályiban rendezik meg.

Erdélyi Miklós, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei település polgármestere elmondta, hogy a magyar, a romániai, a szlovákiai és az ukrajnai csapatok részvételével zajló aratóverseny szombaton a főző-, a kenyér- és lángossütő viadal, illetve a rendőrkutya-bemutató után kezdődik 11.00 órakor. Kézzel aratják majd a búzát, kaszával vágják a rendet, sarlóval szedik a markot, farúddal kötik a kévét, majd rakják keresztekbe a termést a csépléshez. Maga a Paraszt Forma-1 délután 17.30 órakor kezdődik, és az ügyességi feladatok között lesz szekértoló verseny, kerékcserével: a régi lőcsös szekeret taszajtják majd végig a hosszú pályán a csapatok. A résztvevőknek – akik egyébként a helyszínen tudják meg pontosan a szervezők által kitalált versenyszámokat – bálagurítás, bálarakás, zsákos terménycipelés és megannyi tréfás, a gabona-betakarításhoz kapcsolódó feladatot kell még teljesíteniük.

Persze az aratáshoz jóféle ételek és italok felszolgálása is dukál, ki-ki megkóstolhatja a szomjoltóként-hűsítőként ajánlott házi aratópálinkát, amelynek már védett elnevezése van a településen: “Ópályinka” márkaként emlegetik. A szakácsversenyre benevezett csapatok régi szatmári aratóételeket főznek, így a disznósonkás kaszáslevest, a különleges módon főzött babgulyást vagy a fejedelmi ízvilágú kakaspörköltet. Kemencében sütik a kézzel dagasztott házi kenyeret, a tésztamaradékból pedig a szalonnás-hagymás lángost, minden szatmári ember kedvencét. A szórakozásról színjátszók, nép- és tánccsoportok, illetve majorett gárdák gondoskodnak, szombat este pedig a tábortűz körül előbb a Szkíta Együttes, majd a dél-amerikai Herencias Indiánzenekar ad koncertet. Vasárnap 9.00 órától folytatódik az estébe nyúló program, a séfek új ételeket főznek, sütnek, miközben fogathajtó viadalt, majd 15.30 órától kakas szépségversenyt rendeznek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik