Nagyvilág

Elárulta az iráni legfelsőbb vezető, hogyan válaszolnak Izrael legutóbbi légitámadásaira

AFP PHOTO / HO / KHAMENEI.IR
AFP PHOTO / HO / KHAMENEI.IR

Irán nem hagyhatja annyiban, hogy Izrael szombatra virradóra támadást indított ellene, a következő erődemonstráció módját azonban az erre illetékeseknek kell meghatározniuk, és „annak kell történnie, ami a nép és az ország érdekeit szolgálja” – idézte Ali Hamenei legfelsőbb vezetőt az iráni IRNA hírügynökség alapján a Reuters.

Irán szombaton úgy nyilatkozott, hogy az izraeli légitámadások korlátozottan okoztak károkat a katonai célpontokban. Benjamin Netanjahu az MTI szerint vasárnap ugyanakkor közölte, hogy a támadás elérte a célját. Joe Biden amerikai elnök az eszkaláció leállítására szólított fel, mivel félő, hogy az totális háborúba sodorhatja a Közel-Keletet.

A cionista rezsim által két nappal ezelőtt elkövetett gonoszságot nem szabad sem kisebbíteni, sem eltúlozni

– idézte az ajatollah szavait az iráni hírügynökség.

Az izraeli hadsereg közleménye szerint szombatra virradóra három hullámban több izraeli repülőgép hajtott végre csapásokat rakétagyárak és más Teheránhoz közeli, illetve Irán nyugati részén található helyszínek ellen.

Ennek közvetlen előzménye, hogy Irán október elsején este több mint 180 rakétát lőtt ki izraeli katonai célpontokra, válaszul arra, hogy a zsidó állam hadserege halálos támadásokat intézett az Iránnal szövetséges Hezbollah libanoni vezetői, illetve Bejrút síita muszlimok lakta negyedei ellen. A szeptember 27-i, bejrúti támadásban meghalt Hasszán Naszrallah, a Libanonban legitim parlamenti pártként működő Hezbollah politikai vezetője, aki évtizedek óta a szervezet vezetője volt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik