Szórakozás

Horváth Tamás testvére nehéz helyzetbe hozta a mentorokat az X-Faktor válogatóján

RTL
RTL
Horváth Jankó 15 évvel ezelőtt szerepelt a Csillag születikben.

A 2024-es X-Faktorban kimarad a mentorházas forduló, így azok, akik a válogatón továbbjutnak, már csak a táborban kell helyt állniuk, hogy az élő show-ba jussnak. Szombaton le is ment a válogató utolsó etapja, amiben Horváth Tamás testvére, Horváth Jankó is felbukkant, hogy bizonyítson a mentoroknak.

Mint elmondta, 15 évvel ezelőtt együtt indultak öccsével a Csillag születik című műsorban, ám ő akkor nem jutott be az élő show-ba.

Ő akkor esélyt kapott, én akkor nem, és gondoltam, 15 év után talán megértem erre a feladatra

– fogalmazott Horváth Jankó, akin az a dzseki volt, amit testvére a Csillag születik fináléjában viselt annak idején.

Saját dalát énekelte, és előadás közben a zsűriben ülő Tóth Andihoz is odament és megcsókolta a kezét. A produkciót Gáspár Laci állította meg, arra hivatkozva, hogy kezdte kicsit unni a dalt.

Nekem ez kicsit mondókás éneklés volt, engem az éneklés nem fogott meg

– értékelt Gáspár.

Valkusz Milán szerint nem volt fantáziadús a dal, szerinte Horváth sokkal jobban élvezte a produkciót, mint ők.

Nem teljesen értek ezzel egyet, és megmondom miért: én úgy gondolom, hogy van helyem ebben a műsorban. Van bennem annyi, hogy ha most bármit mondotok, hogy énekeljem el, akkor van akkora énektudásom és elszántságom, hogy bármit meg tudok oldani. Csak egy esélyt kérek, még egy esélyt

– kérte az induló, aki utolsó érvként még azt is bedobta, hogy aznap van a szülinapja.

Végül Majka volt az, aki őszintén elmondta neki, hogy nincs esélye a tehetségkutatóban.

Sajnos rosszul látod ezt a dolgot, egyáltalán nincs olyan képességed, ami megengedné azt, hogy tovább vigyünk ebben a műsorban. És ha valaki, akkor én aztán tényleg nem szeretnélek megbántani, mert én a te tesóddal rettentő jóban vagyok és nagyon szeretem, és miatta is mondom ezt a dolgot.

Tóth Andi, Valkusz Milán és Majka nemet mondtak, Gáspár Laci igent. Ez nem volt elég a továbbjutáshoz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik