Élő Nagyvilág

Hajnalban támadt Iránra Izrael

Atta Kenare / AFP
Tehrán, 2024. október 26.
Atta Kenare / AFP
Tehrán, 2024. október 26.
Hírfolyam a háborúból.

Újabb Hamász-parancsnokot ölt meg az izraeli haderő

Az izraeli hadsereg szombaton közölte, hogy egy ciszjordániai katonai művelet során szombaton megölték a Hamász palesztin iszlamista szervezet fegyveres szárnyának egyik parancsnokát, az al-Kasszam Brigádjai nevű szervezet tulkaremi vezetőjeként ismert Iszlam Dzsamil Odeh-t.

A Sin Bét, az izraeli belbiztonsági szolgálat és az izraeli rendőrség közösen kiadott közleménye szerint a 29 éves Odeh az izraeli határ mellett fekvő Tulkaremben akkor nyitott tüzet az izraeli katonákra, amikor észlelte, hogy az izraeliek bekerítették. Az így keletkezett tűzharcban lőtték le, halálhírét a ramallahi székhelyű palesztin egészségügyi minisztérium is megerősítette. Az izraeli hadsereg az akció végrehajtását azzal indokolta, hogy Odeh „a tulkaremi terroristahálózat parancsnokaként az Izrael ellen a közeljövőben végrehajtandó fegyveres támadások előkészítésén dolgozott”. Október elején Odeh elődjével is végeztek az izraeli erők.

(MTI)

Földrengést jeleztek Észak-Izraelben egy libanoni lőszerraktár felrobbantása nyomán

A polgári védelem földrengésre figyelmeztetett Észak-Izraelben egy libanoni lőszerraktár felrobbantása nyomán, írja a helyi média alapján az MTI.

Szombat reggel Észak-Izrael jelentős részén földrengést jeleztek a polgári védelem telefonos alkalmazásai, miután Izrael légicsapást mért egy libanoni lőszerraktárra hatalmas erejű másodlagos detonációt okozva. Szombaton, az Irán elleni éjszakai légitámadás után is indítottak két támadó drónt Izrael területére Libanonból. Ezeket a légvédelem elfogta, az egyiket Észak-Izraelben, Galileában, a másikat pedig a Földközi tengerhez közelebb, Nyugat-Galileában, Jechiam kibucnál.

Rakétákat is lőttek Izraelre, mintegy tizenöt libanoni lövedéket fogott el az izraeli hadsereg (IDF) légvédelme szombat délelőtt. A Hezbollah Libanonban azt közölte, hogy egy észak-izraeli felderítőbázist vett célba rakétákkal. Az Irán elleni válaszcsapások nyomán Avigdor Lieberman volt védelmi miniszter az X közösségi platformon méltatta az IDF légierejét:

A légierő iráni hadművelete napvilágra hozta az IDF lenyűgöző képességeit és pilótáink legmagasabb szakmai felkészültségét.

Emellett Jair Lapidhoz, a parlamenti ellenzéki vezetőjéhez hasonlóan Liberman is bírálta a kiválasztott iráni célpontokat:

A valódi ár behajtása helyett az izraeli kormány ismét megelégszik egy látványos akcióval és hírneve gondozásával. Egyértelmű döntés helyett nyugalmat vásárol.

Az ellenzéki baloldali Demokraták Párt elnöke, Jaír Golan volt vezérkarifőnök-helyettes is üdvözölte az Irán elleni támadást. „A válasz anélkül rontotta Irán védekező és támadó képességeit, hogy Izrael biztonsági és nemzeti érdekeivel ellentétes felmorzsoló háborúba sodort volna bennünket” – írta Golan, és ő azért bírálta a kormányt, mert az „nem hajlandó a legfontosabbal, a túszok kiszabadításához vezető alkuval foglalkozni”.

Szijjártó: 30 magyar van Iránban, 12 kért konzuli segítséget

Reggel megírtuk, húsz iráni célpontra mért csapást az izraeli légierő szombat hajnalban. Ezzel kapcsolatban Szijjártó Péter külügyminiszter is megszólalt. Facebook-posztjában azt írja:

A hajnali órákban újabb kiterjedt katonai műveletekre került sor a Közel-Keleten. Az Iránnal szembeni támadás nyomán ismét arra kérünk mindenkit, hogy ne utazzanak a térségbe! Teheráni nagykövetségünk személyzete jól van, senkinek nem esett bántódása. Irán területén mintegy 30 magyar állampolgár tartózkodik, közülük tizenketten regisztráltak konzuli védelemre. Ha valaki bajba kerül, kérjük, azonnal keresse a nagykövetséget vagy a konzuli ügyeletet!

Húsz iráni célpontra mért csapást az izraeli légierő szombat hajnalban

A légitámadás több órán át, több hullámban tartott, a gépek katonai célpontokat bombáztak: Izraelt fenyegető rakétákat gyártó üzemekre és iráni légvédelmi létesítményekre, valamint föld-föld ballisztikus rakéták indító állomásaira mértek csapást.

Egy katonai forrás szerint mintegy húsz iráni célpontott támadott Izrael.

A hadműveletben több tucat izraeli vadász-, hírszerző és légi-üzemanyagtöltő repülőgép vett részt Irán területén, több helyszínen.

Izraeli források szerint a harci gépek biztonságban visszatértek támaszpontjukra.

A hajnali attak közvetlen kiváltó oka, hogy október elsején Irán mintegy kétszáz ballisztikus rakétával lőtte Izraelt, úgymond megtorlásul a Teheránnal szövetséges libanoni Hezbollah síita milíciával szemben indított izraeli szárazföldi katonai műveletért.

Flightradar24, 2024. október 26.

A Guardian azt írja az amerikai kormány egy magas rangú tisztviselőjére hivatkozva, hogy az Egyesült Államok nem vett részt a csapásokban, de ösztönözte az izraeli kormányt egy „alacsony kockázatú, polgári károk nélküli támadásra, ami, úgy tűnik, sikerült is”.

Az izraeli hadsereg szóvivője szombat reggel közölte:

Bebizonyítottuk, hogy a zsidó állam bárhol támadhat a Közel-Keleten. Ha az iráni rezsim elköveti azt a hibát, hogy újabb eszkalációba kezd, kötelesek leszünk válaszolni rá.

Daniel Hagari ellentengernagy azt is leszögezte, hogy Izrael befejezte megtorló csapásait.

Teherán azt állítja:

Irán légvédelmi parancsnoksága sikeresen elhárította a síita állam több területe ellen szombat hajnalban végrehajtott izraeli légtámadást, valamint jelentősen korlátozta a légicsapások okozta károk mértékét.

A jelentés szerint az izraeli erők Teherán, Huzesztán és Ilám tartományokban lévő katonai létesítményeket vették célba annak ellenére, hogy Irán korábban arra figyelmeztette Izraelt, kerülje az ország ellen irányuló „kockázatos akciókat”.

Legalább hét robbanás történt Teherán és a közeli Karadzs felett, valamint a keleti Mashhad városában; az IRNA hivatalos hírügynökség jelentése szerint két katona életét vesztette.

A Tasnim ügynökség egy meg nem nevezett kormányzati forrásra hivatkozva azt írta:

Nincs kétség afelől, hogy Izrael megfelelő választ fog kapni bármilyen akcióra.

Időközben Franciaország felszólította Izraelt: tartózkodjon minden olyan lépéstől, mely tovább növelheti a Közel-Keleten már amúgy is felfokozott feszültséget.

Olvasói sztorik