Belföld

A Fidesz kipipálja a lobbikat, az álcivileket

A XXI. század egyik legfontosabb iparágának szabályozását kell elvégeznie az Országgyűlésnek - mondta Menczer Erzsébet fideszes képviselő a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló törvényjavaslat expozéjában.

Kiemelte: új médiatörvényre van szükség, az 1996-os törvénytől végre búcsút kell venni és az új javaslat előkészítése során a legfontosabb szempont a közösség érdekeinek védelmezése volt. Menczer úgy fogalmazott, a média szabályozása a szabad országokban a sajtó működésével kapcsolatban vallott közös, morális alapokra épül.

A fidesz képviselője szerint a mai médiajog arra is szolgál, hogy a legszükségesebb mértékűre szűkítse az állam paternalista szerepvállalását. Mint mondta, a modern médiajog elsőszámú kérdése az, hogy miként lesz képes megteremteni a szükséges egyensúlyt a közérdek és az azzal lehetségesen szembenálló magánérdekek között.

Közölte: a Ház előtt fekvő javaslat a médiaalkotmánnyal együtt teszi ki a médiaszabályozás egészét. Míg a médiaalkotmány az alapvető, a tartalmakat érintő normák gyűjteménye, amely valamennyi médiumot kötelez, addig a részletes szabályokat a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló törvényjavaslatban fogalmazták meg.

Menczer Erzsébet a javaslatból kiemelte: lényeges a gyermekvédelmi szabályok megőrzése, egy új korhatár-kategória – a 6 év alatt nem ajánlott – bevezetése.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a javaslatban a korábbinál határozottabban valósul meg a magyar és az európai kultúra védelme. Ugyanis az EU irányelve alapján a médiaszolgáltatás műsoridejének több mint felében európai tartalmat kell közzétenni, és ehhez járul az egyharmados műsorkvóta is. Új elemként említette meg a magyar zenei kvótát, mely alapján a rádióknak minimum 25 százalékban magyar zenét kell játszaniuk.

Nyitrai Zsolt

Nyitrai Zsolt

Megemlítette, hogy a reklámszabályokat is észszerűsíti a törvényjavaslat. Beszélt arról, hogy a javaslatban meghatározták a “jelentős befolyásoló erejű” médiaszolgáltatók többletterheit is, úgymint a hírműsorok kötelező közzétételét, a hallási fogyatékkal élők igényeinek kiszolgálását, valamint az eredeti nyelven bemutatott filmek közzétételét.

Nyitrai Zsolt államtitkár pedig kiemelte: nem lesz párhuzamos tartalomgyártás, nem lesznek hatalmas, álcivilekkel teletömött kuratóriumok, és nem lesznek lobbicsoportok a közmédiumoknál. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a polgári kormány volt az, mely jogszabályi garanciákat nyújtott az oknyomozó és tényfeltáró újságíróknak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik