A képviselő a Guardian nevű brit napilap cikkére hivatkozva felidézte, hogy az amerikai kormány azzal bízta meg a külügyminisztérium külföldön dolgozó munkatársait, hogy különböző államok politikusairól gyűjtsenek információkat.
Azt mondta, hogy a magyar közélet szereplőiről mélyreható adatokat, többek között irodai és szervezeti címeket, telefon és hitelkártyaszámokat, illetve e-mail címeket is gyűjtöttek.
Hozzátette, hogy az írás szerint az amerikai külügyminisztérium munkatársai a “magyar nemzeti vezetésről” az úgynevezett biometrikus adatokat, például ujjlenyomatot és a DNS-mintát is szeretnének beszerezni. Emellett információkat akarnak gyűjteni a nemzetbiztonsági szolgálatok és a hadsereg működéséről.
Ezután megdöbbentőnek nevezte a külügyminiszter reakcióját, azt, hogy gyakorlatilag nem kívánta kommentálni értesüléseket. Volner arra is felhívta a figyelmet, hogy az adatok jogosulatlan begyűjtése több büntetőjogi kategóriát, többek között a kémkedést is kimerítik.