Navracsics Tibor arra reagált, hogy Kopits György kijelentette, ha a parlament megszavazza a képviselői módosító javaslatot, és átalakítják a Költségvetési Tanácsot, illetve elvonják annak forrásait, akkor a testület “nemcsak fogatlan oroszlán, de inkább annak árnyéka lesz”.
A miniszter szerint el kell dönteni, hogy mitől erősebb egy hivatal, attól-e, hogy nagyobb a költségvetése, vagy erősebb hatáskörei vannak.
Navracsics Tibor azt is elmondta: a mostani Költségvetési Tanács 1 milliárd forintos költségvetéssel rendelkezik, azonban semmilyen hatásköre sincs.
Kopits György arra a kérdésre, hogy mitől emelkedett az elmúlt napokban 100 bázisponttal a magyar állampapírok kockázati felára, elmondta: ebben szerepet játszott a magán-nyugdíjpénztári vagyon visszaterelése az állami pillérbe és a Költségvetési Tanács megszüntetésének híre is.
Navracsics Tibor ennek kapcsán azt fejtette ki, hogy szerinte nehéz eldönteni, mitől emelkedett a felár, szerinte általános bizalmatlanságról van szó. “Magyarország iránt a bizalom nem rendült meg, sőt erősödött, mert látszik, hogy Magyarország mindent megtesz azért, hogy a költségvetés 3,8 százalékos hiányát tartani tudja az idén” – összegzett a miniszter.