Sport

Felfüggesztették az olasz pólócsapatot a magyarok elleni olimpiai negyeddöntőt követő botrányok miatt

Andreas SOLARO / AFP
Andreas SOLARO / AFP

A vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség (World Aquatics) hat hónapra felfüggesztette, valamint 50 ezer dolláros pénzbüntetéssel sújtotta az olasz férfi vízilabda-válogatottat a magyarok elleni olimpiai negyeddöntőt követő botrányok miatt.

Az olasz szövetség honlapján csütörtök este megjelent hírt a vlv.hu tette közzé. A párizsi La Défense Arenában rendezett összecsapás második negyedében Francesco Condemi lövés közben arcon találta Jansik Szilárdot a magyarok kapitányát, akinek felszakadt a szemöldöke, amiért a játékvezetők videózás után brutalitás miatt kiállították a Pro Recco kiválóságát.

Ez automatikusan négyperces emberelőnyt jelentett a magyaroknak, ráadásul az olaszok gólját elvették, és a szabályok szerint ötméterest lőhettek a magyarok, amit Manhercz Krisztián értékesített.

A helyszínen a szurkolóknak, és az újságíróknak is úgy tűnt a visszajátszásokból, hogy Condemi mozdulatában semmi szándékosság nem volt, ezt az olasz kispadnál is így gondolták és óriási volt a felháborodás.

Az olaszok ugyan a találkozó későbbi részében már két góllal is vezettek, a magyarok végül ötméteresekkel megnyerték az összecsapást, a rivális pedig nehezen dolgozta fel a történeteket.

Az olaszok még a mérkőzés után a parkolóban próbálták kérdőre vonni a játékvezetőket, akiknek vissza kellett menekülniük a létesítménybe. Ezt követően az olaszok óvtak is, amelyet elutasítottak. Két nappal később, a spanyolok elleni 5-8. helyért rendezett mérkőzésen az olaszok a himnuszok alatt a zsűrinek hátat fordítva álltak fel, majd a ráúszásra éppen Condemit – akinek automatikus eltiltását a nemzetközi szövetség eltörölte – állították oda.

A spanyolok nem is indultak el labdára, Condemi pedig ezt követően kiült a kispadra, és felöltözött, nem is játszott már egy másodpercet sem. A jelképes tiltakozásnak ezzel még nem volt vége, az olaszok az első négy percben gyakorlatilag nem voltak hajlandóak támadni, védekezésben pedig mindig egy ember kiúszott ahhoz a kötélhez, ahol a kiállított játékosok várakoznak.

Az olasz szövetség honlapján jelezte, nem fellebbez a felfüggesztés ellen, ugyanakkor bízik abban, hogy a jövőben megfelelően technikákat alkalmaznak majd arra, hogy hasonló tévedés ne fordulhasson elő. A felfüggesztés csütörtöktől lépett életbe, és azt jelenti,

hogy az olasz válogatott nem indulhat a világkupában, amelynek divíziós I-es tornáját Újvidéken rendezik, többek között a magyar válogatott részvételével.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik