Élet-Stílus

Talán nem is sejtette a brit nyugdíjas, hogy három pénisze volt

Boncolása után derült fény a rendellenességre.

Nagyon úgy tűnik, hogy egy 78 éves férfi egész életében nem tudott róla, hogy az átlagosnál kettővel több pénisze van.

Az illető halála előtt felajánlotta a testét orvostudományi célokra, és a boncolásakor derült ki, hogy többlet mutatkozik a nemi szervek terén – írja a LADBible.

A Birminghami Egyetem orvosi karának hallgatói szerint a nyugdíjas – akinek nevét érthető okokból nem hozták nyilvánosságra – vélhetően nem volt tudatában annak, hogy milyen testi adottságokkal rendelkezik.

A Journal of Medical Case Reports című szakfolyóiratban megjelent tanulmány szerint a férfi három nemi szervét rendkívül ritka születési rendellenesség okozta. Már a diphallia esete (azaz amikor valaki két pénisszel születik) is elképesztően ritka, de a három nemi szerv gyakorlatilag ismeretlen az orvostudomány előtt – a tanulmányban mindössze egyetlen, 2020-ban történt esetre utalnak, egy iraki kisfiú jött világra két extra nemi szervvel.

Első ránézésre a 78 éves férfi is normális nemi szervvel rendelkezett, a további két – csökevényes, nem teljesen kifejlődött – szerv a herezacskóban rejtőzködött.

A tanulmány szerint ha a rendellenességet a férfi életében észrevették volna, akkor is vélhetően érintetlenül hagyják, lévén, hogy nem rosszindulatú elváltozásról volt szó, és kellemetlen tüneteket sem okozott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik