A tájékoztató kezdetén Szanyi Tibor szocialista országgyűlési képviselő egy fekete zászlót lógatott ki az Országház egyik erkélyéről.
Ezután Török Zsolt, az MSZP szóvivője úgy értékelte, hogy a rendszerváltás után húsz évvel „sírba tették” a fiatal nemzedékek jövőjét. „December 13-a szomorú nap, mert egy törvénnyel ellopták több mint hárommillió ember biztos időskorhoz való jogát” – mondta, majd azt is hozzátette, hogy szerinte a kormányzat „erőszakos cselekedete” nem maradhat szó nélkül, január 31-ig még sokan jelezhetik, hogy nem lépnek át az állami nyugdíjrendszerbe, és addig még nemzetközi szervezetek is véleményt mondhatnak a kialakult helyzetről.
Kitért arra: az Európai Unió illetékes szervei jelezték, hogy elítélik azt, ha valaki a háztartások magánmegtakarításait ilyen módon „lenyúlja”. Úgy látja, valószínűleg jövőre szankcionálni fogják ezt.
„A magánnyugdíjpénztárak vezetőinek a következő napokban büntetőfeljelentést kell tenniük az őket ért rágalmak miatt, mert ha ezt szó nélkül hagyják, akkor csődbe mennek. Ha pedig valaki tud arról, hogy a vezetése alatt álló cég felszámolás alá kerül és nem tesz ellene semmit, az a jelenlegi törvények szerint büntetendő cselekedet” – összegzett a képviselő.
