Nagyvilág

Zenés-nótázós buli kerekedett Trump philadelphiai kampányeseményéből

Philadelphia külvárosában folytatódott Donald Trump kampánya hétfőn este, ahol a Republikánus Párt elnökjelöltje ismét emlékezeteset alkotott.

Ahogy az eseményről beszámoló New York Times írja, Trump félórája volt a színpadon, amikor a műsor félbeszakadt, miután a közönség soraiban valaki orvosi segítségre szorult. Az ápolás ideje alatt a republikánus jelölt arra kérte a szervezőket, hogy játszák le Luciano Pavarotti előadásában az Ave Mariát, majd miután az ápoltat hordágyon kivitték a teremből, Trump folytatta volna a beszélgetést. Ekkor azonban újabb ápolási szünetet kellett beiktatni egy másik néző miatt. Az ellátás, és kisebb közjáték után Trump újra az Ave Mariát kérte, ezt követően pedig azt mondta,

Ki az örödg akar kérdéseket hallgatni? Hagyjuk a kérdéseket, hallgassunk inkább zenét!

Ezután közel negyven percen át a teljesség igénye nélkül szólt Andrea Bocelli, Guns N’ Roses, Elvis, a Hallelujah Rufus Wainwright előadásában, a közönség pedig megőrült arra, hogy Trump végig táncikál a színpadon. A második elnöki ciklusára pályázó jelölt aztán úgy szólt az egybegyűltekhez:

Lejátszuk a Y.M.C.A.-t, aztán hazamentek.

A Wasington Post szerint a tömeg nagyrészt élvezte a bulit, akadtak azonban olyanok is, akik időközben inkább elhagyták a helyszínt.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

The Washington Post (@washingtonpost) által megosztott bejegyzés

Ajánlott videó

Olvasói sztorik