Belföld

Ezt mondta a 16 éves arnóti fiúnak a gyilkosa, mielőtt leszúrta a miskolci szórakozóhely előtt

Letartóztatták azt a 20 éves vadnai férfit, aki pár nappal ezelőtt halálra késelt egy 16 éves arnóti fiút az egyik miskolci szórakozóhely előtt.

A Miskolci Törvényszék közleménye szerint a gyanúsított egy születésnapi rendezvényen vett részt az ismerőseivel a „Kisavas” városrészen található pincesoron. A születésnapot ünneplő lány barátnőjéhez több esetben is átment a közelben szórakozó, hasonló rendezvényen részt vevő későbbi áldozat a barátjával, aki az említett lány öccse. Mindkét társaság fogyasztott alkoholt a szórakozás során.

Az éjszaka során a 16 éves fiú és a barátja krétával összefirkálta annak a pinceháznak a falát, ahol a gyanúsított bulizott. Emiatt szánonkérte őt a terhelt és egy másik jelen lévő személy.

A két fiatal veréssel fenyegette meg a gyanúsítottat, majd távoztak a helyről, később azonban, amikor visszamentek a 16 éves fiú kabátját megkeresni, a terhelt azt mondta neki, hogy megszúrja akkor, ha még egyszer visszatér a szórakozóhelyre. Ekkor a gyanúsított egy nagyméretű konyhakést vett magához. 

Kis idő elteltével a 16 éves fiú és barátja ismét felkeresték a másik társaságot. Verekedni hívták a vadnai férfi, amelyet ő elfogadott, így mindhárman kimentek a szórakozóhely elé. A 16 éves fiú ököllel arcon ütötte a 20 éves fiút, míg a társa combon rúgta a terheltet.

Ekkor a vadnai fiatal nagy erővel mellkason szúrta a 16 éves fiút a kezében lévő konyhakéssel. A fiú belehalt a sérüléseibe, Az ügyben eljáró nyomozási bíró elrendelte a bűncselekménnyel gyanúsított férfi letartóztatását. A végzés nem végleges.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik