Kultúra

A CEU felbontotta az ELTE-vel kötött szerződést, megszűnik a két egyetem közös középkortudományi könyvtára

CEU - ELTE Medieval Library / Középkortudományi Könyvtár
CEU - ELTE Medieval Library / Középkortudományi Könyvtár
A CEU vezetése felbontotta az ELTE-vel kötött szerződést, amely a Középkortudományi Könyvtár működésének alapja volt – jelentette be a könyvtár Facebook-bejegyzésben.

A könyvtár idáig az ELTE és a Közép-európai Egyetem közös gyűjteményeként működött: a körülbelül 35.000 tételes gyűjtemény egy része az ELTE Történeti Intézet Középkori Tanszék (az egykori Középkori és Kora Újkori Egyetemes Történeti Tanszék), a másik része a CEU állománya volt. Az ELTE adatlapján az olvasható, hogy a könyvtár kurátora dr. Nagy Balázs egyetemi docens (ELTE, CEU), a könyvtárat pedig a CEU munkatársai működtetik.

A bejegyzés szerint a szóban forgó szerződés 1993 óta biztosította a közös könyvtár működését. A szerződésbontást követően a Közép-európai Egyetem meg is kezdte a könyvei elszállítását, ezek egyelőre a Nádor utcai könyvtárban lesznek elérhetőek.

A könyvtárral kapcsolatos további hírekről igyekszünk tájékoztatni a könyvtár használóit és barátait

– zárják a bejegyzést a könyvtár munkatársai.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik